Dráma a budapesti Dagály strandon

borsonline.hu • 2023. július 17., hétfő •
Szombaton a budapesti Dagály Strandfürdőn újra kellett éleszteni egy férfit. Az Országos Mentőszolgálat elmondta, hogy egy középkorú férfi lett rosszul, akit újraélesztés után stabil állapotban vittek kórházba.
Dráma a budapesti Dagály strandon

Július elején a siófoki strandon is rosszul lett egy édesapa. Hirtelen összeesett, Szegvári Éva és férje, Szántó Pál azonnal megkezdték a helyszínen az újraélesztést - írta meg a borsonline.hu.

A négyfős család az egyik gyerkőc születésnapja apropóján döntött úgy, hogy strandol egyet. Az édesapa – mint utólag kiderült – indulás előtt már nem érezte jól magát, fájlalja a mellkasát. Meg is fordult a fejében, hogy felkeresse a háziorvosát, de úgy döntött, majd másnap…

Közelről hallottam, ahogy egy kislány elkezd kiabálni, sikítani, édesanyja is próbált kétségbeesetten segítséget kérni – ekkor már láttuk, hogy egy férfi fekszik a földön

– idézi az fmkorhaz.hu Szegvári Évát, aki a Szent György Kórház Kardiológiai Osztályán dolgozik.

közösség

további frisss

lap tetejére