„Békesség e háznak! És minden lakójának!” - avagy mire való a vízkereszti házszentelés?

magyarkurir.hu • 2024. január 07., vasárnap •
Miért nem elég a nappaliban hinteni a szenteltvizet? És miért kerül ilyenkor felirat a szemöldökfára? Ez is kiderül Fehérváry Jákó bencés szerzetes, teológus írásából.
„Békesség e háznak! És minden lakójának!” - avagy mire való a vízkereszti házszentelés?

A házszentelés hagyományáról írt összefoglalót a Magyar Kurír közölte, ebből megtudhatjuk, hogy ilyenkor nemcsak a szenteltvíz hintése a fontos, hanem az is, hogy a pap "emberként" mutatkozhat meg a családoknak.

„Békesség e háznak! És minden lakójának!”

– szól a köszöntés vízkereszt táján, amikor keresztény családoknál lakásszentelést tartanak. Mire való ez a szokás, miért jó házszentelőt tartani? A házszentelés az úgynevezett szentelmények körébe tartozik: olyan szent jelek és hozzájuk kötődő imák ezek, amelyek jelzik Isten cselekvését és előkészítik lelkünket annak befogadására különböző élethelyzetekben.

A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör egyik fontos mozzanata. „Az Ige testté lett, és közöttünk vett hajlékot” (vö. Jn 1,14) – ezt ünnepeljük ebben a néhány hétben, és ilyenkor különösen is fogékonyak vagyunk arra, hogy kicsit „otthonosabban” gondoljunk Istenre:

az ő hajléka akár a miénk is lehet.

Jó alkalom lehet a házszentelés a család és a plébánia (valamelyik) papjának baráti találkozására.

A pap ilyenkor más emberként, „emberként” is megmutatkozhat, és ő is közelről találkozhat egy keresztény család valóságával.

A pap számára fontos érintkezési felület ez a családokkal, melyek az Egyház legalapvetőbb sejtjei, Isten szolgája pedig annak megerősítését hozza a családok számára, hogy fontos szerepe van a nagyobb közösség egészében, és az Úr szeretettel törődik az otthonnal. A családegyház kapcsolata erősödik a plébániaegyház nagyobb közösségével.

A közös ima, amelyben az erényes családi életért és a gonosz cselvetéseinek távoltartásáért is könyörgünk, már megteremti azt a légkört, hogy Isten lakást vesz, és működik közöttünk.

Azután a vízkereszti liturgiában megszentelt vizet hinti a pap vagy a családfő a ház vagy lakás minden egyes helyiségébe. Mindenki megilletődve követi a szenteltvizet hintő személyt, aki

ha engedik, a ház legeldugottabb zugaiba is eljuthat ilyenkor: a hálószobába vagy a gyerekszobába, az éléskamrába és a mosdóba is

– jó, ha semmi nem marad ki a kis körmenetből, amelyet közös éneklés kísérhet. A gyermekek ilyenkor háziállataikat vagy éppen karácsonyra kapott játékaikat is áldásra nyújthatják. Énekelhetjük ilyenkor Mária hálaénekét, a Magnificatot, vagy például a 136. zsoltárt, az állandóan visszatérő refrénnel: „…mert irgalma örökkévaló!”

Mi ennek az értelme? Miért nem elég csak mondjuk a nappaliban hinteni a szenteltvizet? Egyrészről persze, hogy elég lenne. Ám azzal, hogy ilyenkor végigjárjuk a házat, átélhetjük, hogy

Isten szerető figyelme az otthon minden szegletére kiterjed, nem marad rejtve előtte semmi az életünkből, és a legelemibb szükségleteink is fontosak a számára.

Ő betölti a családi hajlékot. Betölti közös életünket. Semmi sem idegen számára belőle. Hiszen emberré lett, egy lett közülünk!

Otthonainkba kérhetünk a vízkeresztkor megszentelt vízből is: a keresztségünkre, istengyermekségünkre és megtisztulásunkra emlékeztető szenteltvíz része lehet napi imáinknak, szokásainknak is.

Sok régi családi hajlékban van szenteltvíztartó a falon.

Végül, a szentelés befejező gesztusaként a bejárati ajtó szemöldökfájára felírják az évszámot, valamint a C + M + B betűket, amelyek a latin mondatot rövidítik:

„Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e hajlékot!”.

Ez a néhány betű egész évben, nehéz és szép pillanatokban, örömben és gyászban emlékeztethet arra, hogy Krisztus áldó keze minden körülmények között otthonunk felett van. Ez talán abban is segíthet, hogy döntéseinkben, otthoni viselkedésünkben, bűneinkből való felállásunkban tudjunk kihez igazodni. Hiszen Ő nem hagy el bennünket.

Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír

közösség

további frisss

lap tetejére