Az utcán jött világra egy baba, a magyar család megalázó bánásmódról számolt be, reagált az OMSZ

index.hu • 2023. szeptember 03., vasárnap •
Kiakadt a mentősökre az a baranyai család, amelynek az út szélén jött világra a gyermeke. Állításuk szerint 40 percet vártak a mentőkre, akik szerintük megalázóan bántak velük. A mentőszolgálat szemenszedett hazugságnak nevezte a családapa, és az ügyben nyilatkozó politikusok beszámolóját.
Az utcán jött világra egy baba, a magyar család megalázó bánásmódról számolt be, reagált az OMSZ

 

Egy, a Mohácshoz közeli Görcsönydobokán élő pár még júliusban indult el autóval abban bízva, hogy még a szülés megindulása előtt beérnek a szekszárdi kórházba. A szülés azonban már a szomszéd faluban megindult - írta meg az index.hu.

„Összepakoltunk, beültünk az autóba, és elindultunk. Sombereknél azt mondta, úgy érzi, kezd megindulni a szülés” – mesélte az ATV-nek Steiner Csaba, aki ezután azonnal tárcsázta a mentőket, és továbbindult. Nem sokkal később azonban megindult a szülés, és félre kellett állnia az autójával az út szélére.

AZ APÁNAK A DISZPÉCSER TELEFONON KERESZTÜL ADOTT INSTRUKCIÓKAT A SZÜLÉSHEZ. ELMONDÁSUK SZERINT 40 PERCET KELLETT VÁRNIUK A SEGÍTSÉG KIÉRKEZÉSÉIG, A MENTŐSÖK PEDIG SZERINTÜK MEGALÁZÓ, EMBERSÉGÜKET SÉRTŐ MÓDON JÁRTAK EL.

Az apa elmondása szerint feleségét az út szélén, mindenki előtt, ruhátlanul tették a mentőbe. A kicsit és az anyukát végül Pécsre vitték, a baba egészségesen jött világra, és azóta is jól van.

Nincs megszervezve a lakosság ellátása

Amellett, hogy Mohácson megszűnt a szülészet, a mentőknél történt változások nem kedveztek a környéken élőknek – számoltak be a térség politikusai.

Az egészségügyben dolgozók ember feletti munkát végeznek, de az erőforrások korlátozottak. Ki lehet jelenteni, hogy jelen pillanatban nem megszervezett a lakosság ellátása

– fogalmazott Heimné Emmert Zsuzsanna önkormányzati képviselő.

A Jobbik megyei képviselője úgy fogalmazott a magyar egészségügyben hatalmasak a problémák. „Sajnálatos módon ez sem egy egyedi eset. Az pedig tovább tetézi a bajt, hogy az Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) szeptember elsejétől már a háziorvosi ellátásban is részt kell vennie Baranyában” – mondta Schwarcz-Kiefer Patrik.

Reagált az OMSZ

„A riport és az azt feldolgozó sajtócikkek egyetlen állítása sem igaz”

– reagált az Országos Mentőszolgálat az Index megkeresésére.

A mentők 12 percen belül a helyszínen voltak. Szakszerű ellátásban részesítették a kismamát és az újszülöttet, akiket a szakma szabályai szerint szállítottak kórházba. A „mindenki előtt, ruhátlanul tettek a mentőbe” állítás szemenszedett hazugság. Az apa a kórházi átadáskor külön köszönetet mondott az ellátást végző bajtársaknak. A mentőellátás és az ügyeleti alapellátás is jól szervezetten működik Baranya vármegyében.

A mentők elleni, politikai célú, alaptalan és szándékos lejáratási kísérletet visszautasítjuk

– közölték.
 

közösség

további frisss

lap tetejére