Airsoft fegyverrel fenyegetőzött vezetés közben egy 18 éves sofőr

• 2023. december 20., szerda •
Vádat emeltek egy 18 éves sofőrrel szemben, aki az autópályán vezetés közben egy airsoft fegyverrel fenyegette a mellette haladó autóst.
Airsoft fegyverrel fenyegetőzött vezetés közben egy 18 éves sofőr

A vádirati szerint a 18 éves fiatal idén tavasszal édesanyja autójával közlekedett az autópályán. A sofőr a belső sávban, sűrű forgalomban és esős időben vezetett, amikor többszöri fénykürtjelzést adott, majd kitért a külső forgalmi sávba és a sértett mellé ért – írta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

A SOFŐR ELŐVETT A KESZTYŰTARTÓBÓL EGY AIRSOFT FEGYVERT, MAJD FENYEGETNI KEZDTE VELE A MÁSIK AUTÓST

- írja az Index.

A vádlott közben a külső sávban utolérte az előtte közlekedőt, de lassítás helyett áttért a belső sávba a sértett előtt, aki csak intenzív fékezéssel tudta elkerülni az ütközést. 

A fiú veszélyes manőverével közvetlen veszélynek tette ki a járművében utazók életét és testi épségét.

Az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével vádolta meg a 18 éves sofőrt, aki három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Emellett indítványozták, hogy a terheltet határozott ideig tiltsák el vezetéstől – tették hozzá a közleményben. 

Forrás: index.hu

közösség

további frisss

lap tetejére