Ádáz küzdelem dúlt az Aréna Savariában

• 2020. január 21., kedd •
Nagyon szoros mérkőzésen négy ponttal maradt alul a Falco a a Besiktas csapata ellen. Szöveges beszámolónk a meccsről.
Ádáz küzdelem dúlt az Aréna Savariában

1. Negyed
Reddic büntetőivel indult a találkozó, aztán ismét ő volt eredményes egy középtávolival, majd Washington tett rá egy trojkát - repülő rajtot vett a Szombathely. Megkezdte a pontgyártást a Besiktas is. Szinte szárnyalt a magyar bajnoki címvédő, 6 perc elteltével már 10-zel ment a vasi alakulat. Magasabb fordulatszámon pörgött a Falco, a törökök többször is csak szemmel verték a szombathelyiek akcióit. Mások mellett Curry is nagyon élt, egész egyszerűen tarthatatlan volt. Próbálta faragni hátrányát a török alakulat, és ez részben sikerült is nekik, hiszen 4 pontra közelítették meg a házigazdát. Az első negyed így 27:23-ra zárult.

2. Negyed
2 perc elteltével újabb fordulat a találkozón, hiszen egyenlít, majd a vezetést is átveszi a Besiktas 27:29 már oda. Hát nem sokáig tartott ki a több mint 10 pontos hazai előny. Filipovity triplájával ismét a Falco vezet, de Geyik kosarával megint fordul a kocka. Elvesztette a játék ritmusát a negyed közepére a Szombathely, valahogy most minden akadozott. 2 perccel szünet előtt többször is egyenlíthetne a Falco, de sem Benke, sem Perl nem járt sikerrel. Jött azonban Washington, akinek labdája faulttal együtt hullott a kosárba, plusz a büntető is szottyant, így már 39:37 volt ide! A félidő vége azonban nem ez lett, pillanatok alatt fordított újfent a Besiktas, igy szünetben 39:41-et mutatott az eredményjelző.

 

3. Negyed
Nagyon szoros csata zajlott a harmadik etap elején, fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám elég volt egy pici kihagyás hazai oldalon és máris 6 ponttal ment a Besiktas - 44:50. Reddick veri meg egy az egyben Geyiket 54:52 ismét ide! Potyogtak a kosarak, szó szerint darálták egymást a felek. Nagy kérdés lesz, hogy ki bírja jobban erővel. 2 perccel a negyed vége előtt a Besiktas futott az eredmény. Ekkor szerezte Váradi első kosarát, soha jobbkor, kellett nagyon - 60:57! Aztán ismét az ő keze sült el a triplavonal mögül 63:59. De szívós fajta a török még a negyed vége előtt hintenek egy duplát 63:61.
Rettentő szoros lesz a befutó.

4. Negyed
Djurisic is feliratkozott a pontszerzők közé 63:63. Perl Zoli pocsék napot fogott ki, semmi sem jön össze neki, pontja sincs még. Djurisic azonban kezd belejönni, ismét ő szór egy duplát 63:65. Perl büntetőiből 1 ül, így már ő sincs pont nélkül 64:65. Gyönyörű centerezés végén Lake szabja le a palánkot 66:65, amire rögtön jött is a török valasz, triplák kíséretében. 68:73-nál időt kér Gasper Okorn. Hiába, további 3 ponttal nőtt a különbség, kezd fogyni a Falco győzelmi esélye. Nem így gondolja a csapat! Egyetlen pontra zárkóznak a sárga-feketék Benke sikeres betörésével, elképesztő derbi - 77:78! 1 perc van vissza támadnak a törökök - Akpinar büntetőzhet, bent is van mind a 2. Az ellentámadásból nem születik kosár, fogytán az idő 35 másodperc van vissza, amikor 77:81 az állás. Kikérte utolsó idejét Okorn és Benke végig is vitte 79:81! Geyik büntetői ültek 79:83, innen már szinte lehetetlen a csoda, 9 másodperc van a végéig. És ennyi is maradt. Falco - Besiktas 79:83

közösség

további frisss

lap tetejére