A szövetségi kapitány elégedett a két szombathelyi vízipólóssal

Szita Róbert - Bodorkós Máté • 2016. augusztus 14., vasárnap •
Horkai György szerint Kovács Barnabás és Juhász Máté is jól teljesített.
A szövetségi kapitány elégedett a két szombathelyi vízipólóssal

Ahogy azt már honlapunkon a megjelent tudósításainkból megtudhatták a magyar utánpótlás vízilabda-válogatott megnyerte a hétvégi I. OMV Kupát, ahol az ausztrálok elleni mai meccsen Kovács Barnabás 2 negyeden keresztül óvta a magyar kaput, Juhász Máté pedig több alkalommal is beszállt a játékba.

A Magyar Vízilabda Szövetség utánpótlás szakágának szövetségi kapitányát az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) két válogatottjáról kérdeztük meg. 

Azt gondolom, hogy mindkét szombathelyi fiatal odatette magát. Kovács Barnabás már tagja az 1999-es születésűek válogatottjának, jól áll a lábán, tehetséges és nagyon fiatal, még szoknia kell a magasabb szintet. Az Egyesült Államokból hazatért Juhász Máté is kapott egy lehetőséget, a végén többen is akarták, hogy gólt dobjon, most nem ugyan nem vállalta be, ettől függetlenül elégedett voltam vele is – nyilatkozta a frisss.hu-nak Horkai György.    

 

közösség

további frisss

lap tetejére