A szakképzésben oktatók is megkapják a béremelést

vg.hu • 2024. január 25., csütörtök •
A Kulturális és Innovációs Minisztérium közlése szerint 2024 januárjától átlagosan 32,2 százalékos béremelés valósul meg a szakképzésben oktatók számára is.
A szakképzésben oktatók is megkapják a béremelést

A megjelent kormányhatározat értelmében 32,2 százalékkal tovább nő a szakképzésben oktatók bére, így

a történelmi mértékű emeléssel négy év alatt megduplázódtak a tanári bérek

– közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel, amit a vg.hu is idéz.

A Magyar Közlönyben megjelent a szakképzésben dolgozó oktatók bérfejlesztéséről szóló kormányhatározat, amelynek értelmében

2024 januárjától átlagosan 32,2 százalékos béremelés valósul meg a szakképzésben is

– írta a tárca.

2020-ban, az új szakképzési rendszer bevezetésével először átlagosan 30 százalékkal nőttek az oktatói bérek. Ezt 2023-ban két lépcsőben további 15 százalékos béremelés követte, 2024 januárjától pedig a kormány 32,2 százalékos, történelmi mértékű további emelést biztosít a közel 24 ezer szakképzésben oktatónak.

A béremelés 60 milliárd forintból valósul meg, ami az egyének szintjén azt jelenti, hogy a pályakezdőknek 581 ezer és 620 ezer forint közötti bérük lesz, a tapasztaltabbak a 670 és 720 ezer forint közötti, a legkiválóbb oktatók pedig akár a 800 ezer forintos alapbért érhetik el – mondta el Hankó Balázs, a KIM innovációért, felsőoktatásért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára.

A Belügyminisztérium közlése szerint február elején már több tanár és óvónő is hozzájut a megemelt fizetéséhez, január végéig pedig mindannyian megkapják a hivatalos értesítést az emelésről. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára közölte, hogy a mostani a valaha volt legnagyobb fizetésemelés a magyar pedagógusok körében, hiszen 2022 és 2025 között összesen 93,5 százalékkal növekednek a bérek.

közösség

további frisss

lap tetejére