A férfiválogatott kényelmes helyzetben van az Eb előtt

• 2024. január 04., csütörtök •
Volt, hogy az európai szövetség gondolta meg magát, volt, hogy az élet szólt közbe, de néhány hónap késéssel, más helyszínen és két részre bontva rendezik meg a vízilabda Európa-bajnokságot. Varga Zsolt a jövőt szem előtt tartva csikócsapattal vág neki a horvátországi tornának, míg a Mihók Attila és Cseh Sándor által irányított női válogatott Eindhovenben minden erejével az olimpiai kvótáért küzd.
A férfiválogatott kényelmes helyzetben van az Eb előtt

Ha minden a tervek szerint halad, vízilabdázóink már régen túl lennének a 2024-es Európa-bajnokságon - olvasható a Magyar Nemzet. A tornát ugyanis eredetileg tavaly októberre időzítették, és Tel-Avivban rendezték volna meg. Aztán Netánjába költöztették az Eb-t, az új időpont pedig 2024 januárja lett, hogy ne kelljen két alkalommal is megszakítani a bajnoki idényt (februárban Dohában világbajnokságra kerül sor). Az élet úgy hozta, hogy az izraeli háború miatt az Európai Úszószövetségnek újabb helyszínt kellett találnia. Bár nem példa nélküli, nem túl gyakori, hogy külön Európa-bajnokságot rendeznek a két nemnek. Most ez lesz a felállás: a férfiválogatott Zágrábban és Dubrovnikban, a hölgyek pedig Eindhovenben csapnak össze az érmekért.

 Magyar szemszögből elsősorban a női tornán van a hangsúly, hiszen a férfiak tavalyi vb-aranyuknak köszönhetően már olimpiai kvótások. A Mihók Attila, Cseh Sándor szövetségi kapitányi páros kinevezése óta első nagy megméretésére készülő csapat úgy biztosíthatja be a helyét az ötkarikás játékokon, ha már a biztos párizsi résztvevőket, a tavalyi világbajnokság első két helyezettjét, Hollandiát és Spanyolországot leszámítva a legjobb helyen végez. Amennyiben ez nem sikerülne, a dohai vb lesz az utolsó kvótaszerzési lehetőség.

Az Eb új lebonyolítás alapján, kétdivíziós rendszerben zajlik. A magyar csapat péntektől vasárnapig minden nap medencébe ugrik, az A csoport tagjaként sorrendben Görögország, Hollandia és Horvátország lesz az ellenfele. Az 1. divíziós két csoport első két helyezettje azonnal a legjobb nyolc közé kerül, míg a harmadik és a negyedik helyen végzők a 2. divízió legjobb négy válogatottjának valamelyikével vívnak meg a negyeddöntőbe jutásért.

Magyarország a már bevált játékosok mellett három Eb-újonccal, Tiba Pannával, Szabó Nikolett-tel és Kuna Szonjával vág neki a tornának, de a keret kijelölését megnehezítette, hogy decemberben több játékos is megbetegedett. A felépülésüket követően immáron remélhetőleg teljesíteni tudják a szövetség kapitányok elvárásait.

– A lehetőségeinkhez mérten szeretnénk maximálisan felgyorsítani a játékot védekezésben és támadásban is, de persze ez csak egy terv a fejünkben, majd az Eb-n derül ki, mennyire sikerül végrehajtani – nyilatkozta az M1 televíziónak Mihók Attila, aki elégedett a felkészülési mérkőzéseken mutatott teljesítménnyel is. Kína legjobbjait kétszer legyőzték a magyar hölgyek, míg a spanyoloktól két góllal kaptak ki. – Alapvetően sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, viszont az első félidőben, általában a második negyedben mindig akadt egy olyan periódus, amikor a spanyolok ránk erőltették az akaratukat. Ezen még dolgoznunk kell. A csapat fizikálisan megfelelő állapotban van, hiszen végül a második félidők mindig jobban sikerültek. 

Ha a spanyol válogatott ellen, amely az eredmények alapján egyértelműen a világ topcsapatai közé tartozik, így tudunk teljesíteni, akkor mások ellen is elvárható ez.

 A férfiak szövetségi kapitánya fiatalokat tesztel

Persze azért a férfiakról sem feledkeztünk meg. A horvátországi torna lebonyolítása ugyanolyan lesz, mint a hollandé. A mieink a B csoportba kerültek Georgia, Olaszország és Görögország mellé, és utóbbi csapattal néznek először, ma 19 órakor farkasszemet. Mivel az olimpiai kvóta már zsebben, Varga Zsolt azt is megengedhette magának, hogy a tizenöt fukuokai világbajnokból csak hatot (Molnár Erik, Fekete Gergő, Nagy Ádám, Pohl Zoltán, Vigvári Vendel és Vigvári Vince) válogasson be az Eb-csapatba, és mellettük – a jövő építése jegyében – ifjú titánokat vessen a mélyvízbe. A kivételt a 2013-as vb-győztes csapat centere, Hárai Balázs jelenti, aki hosszú sérülése után vesz részt ismét nagy tornán a válogatottal.

– A jelenlegi világ-, illetve Európa-bajnokság egy kihívás, nemcsak nekünk, hanem az összes válogatott számára – világított rá a szövetségi kapitány. – Ebben a kérdésben mi azt a megoldást találtuk a legjobbnak, hogy fiatalabb kerettel utazunk a Eb-re, ezzel pedig lehetőséget adunk azoknak a játékosoknak, akik az elmúlt években utánpótlás szinten már letettek valamit az asztalra.

Borítókép: Varga Zsolt a fotón látható klasszisokat átmenetileg lecserélte (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére