A beilleszkedés nehézségei, megoldások a problémára

Szponzorált tartalom • 2018. június 22., péntek •
Nem csak az új munkahelyen, de a továbbtanulásnál is létező probléma.
A beilleszkedés nehézségei, megoldások a problémára

Aki visszahúzódóbb típus, annak valószínűleg ismerős a probléma, hogy hogyan fog beilleszkedni az új suliban, az új munkahelyén, és hogyan áll majd helyt egy társaságban. Amikor iskolába járunk, még könnyebb barátkozni, azonban fenn áll a hierarchia itt is. Vannak menők és vannak a lúzerek. Emiatt a többieknek alkalmazkodni kell a menőkhöz, ehhez pedig olyan dolgokat tenni, amit egyébként nem is tennének. Az oviban már ahhoz szoktatják a kicsiket az óvó nénik, hogy közösségben érezzék jól magukat, ugyanis a szociális képességek már itt formálhatóak, alakíthatóak. Ahogy egyre idősebbek leszünk, változnak a többiek is, és a gimnáziumban már például a gólyatáborokban sikerül egy bizonyos közösséget kovácsolni az osztályból. Ezelőtt azonban még az előző, összeforrott osztályközösségből kell kilépni, amely sokakat megviselhet. Van, aki retteg az új iskolától, az új idegenektől, mert mivel sikeresen beilleszkedett oda, nem akarja kockáztatni az egészet, előröl elkezdeni mindent. Azonban számos praktika van, amivel a beilleszkedés megkönnyíthető.

Beilleszkedni bármilyen közösségbe be kell, a munkahelyet is ideértve, itt azonban már kiforrott személyiségekkel találkozunk, tehát ők már alaposan megválogatják, kivel barátkoznak, mivel nincsenek rákényszerítve arra, hogy ismerkedjenek. Az első benyomás nagyon sok mindent eldönt, épp ezért ha tudjuk, hogy másnap lesz a nagy nap, a nagy első nap, akkor lelkiekben felkészülhetünk rá, hogy a legjobb formánkat adjuk. Vannak beavatási szertartások, mondjuk ez a gólyatáborban, az egyetemi diákévek során jellemzőbbek. Törzsi szertartás volt ez, ahol bebizonyíthatták az emberek, hogy rátermettek ahhoz, hogy a törzs tagjai lehessenek, illetve a felnőtté válás egyik fontos velejárója Van, ahol le kell ugrani magasról egy indával a lábukhoz kötve, hangyákkal a testükön kell táncolni, hallucinogén szerekkel próbálják elfeledtetni a gyermekkori emlékeket, magára hagyták fél évig, vagy oroszlánokkal kellett megküzdenie. Természetesen ez mára majdnem eltűnt, ma valamivel könnyebb bizonyítani, mondjuk ivóversenyeken. A beilleszkedést elősegíti, ha a kisugárzásod kedves, ehhez pedig csak mosolyogni kell. Emellett fontos, hogy ha beszélgetsz valakivel, mindig a szemébe kell nézned, lehetőleg a feszült hangulatot pár poénnal képesek legyünk elütni. Nem kell mindent elmondanod magadról, csak annyit, amennyit a többiek is általában elmondanak magukról. És ne legyél öntelt, se a munkahelyen, se a suliban, mert hamar kiutálják azt, aki nagyképű.

Egy állásinterjún is rengeteget javíthat a helyzeteden az, hogy hogyan jelensz meg, mennyire vagy közvetlen, milyen az első benyomás rólad. Épp így, te se ítélj meg semmit és senkit elsőre, egy beszélgetés alkalmával ugyanis rengeteg dolog kiderülhet a másikról, talán éppen rokonlelkek vagytok. A munkahelyi ismerkedés sokszor csak érdek alapú, de különböző munkahelyek nagy hangsúlyt fektetnek a csapatmunkára, amihez elengedhetetlen, hogy jól együtt tudj működni a többiekkel, megtaláld a közös hangot, és nyiss mások ötleteire is. Például egy mérnök munkája egyben csapatmunka, és egyéni munka is, a tervezések, az ötletek nagyon nagy összefogást igényelnek. A bekescsabaallas.hu portált böngészve érdemes olyan állást keresni, ahol a csapatmunka mellett marad idő az önidőre, tehát amikor elvonulhatunk nyugodtan dolgozni. Az introvertált egyéniségek a befelé forduló személyiségükből fakadóan épp az egyéni tevékenységet kedvelik. De nem tesz jót, ha csak egyedül vagyunk, mert az ember társas lény.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére