8 nemzet 21 versenyzője a párizsi kvótákért is küzd az V. Németh Pál Memorialon

mc • 2023. augusztus 31., csütörtök •
Alig ért véget a rendkívül sikeres budapesti atlétikai világbajnokság, a sportolók már a jövő évi párizsi nyári olimpiai játékokra fókuszálnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy kedden, az olimpiára kvalifikáló sorozat egyik első állomásaként, a legendás mesteredző, Németh Pál nevét viselő nemzetközi kalapácsvető emlékversenyen már elindul a harc az ötkarikás helyekért.
8 nemzet 21 versenyzője a párizsi kvótákért is küzd az V. Németh Pál Memorialon

- Először még Németh Pál váratlan halálának évében, 2009-ben rendeztük meg a Németh Pál Memorialt - indította el azt a sajtótájékoztatót Horváth Vilmos, a DOBÓ SE elnöke, amelyen részt vett dr. Nemény András polgármester, valamint Tóth Kálmán sportbizottsági elnök is. - A következő két évben is volt emlékverseny, majd hosszú szünet után, 2019-ben került sor a IV. Németh Pál Memorialra. Akkor az a Halász Bence győzött, aki alig két hete, a budapesti vb-n Magyarországnak egy csodálatos bronzérmet nyert. Bence mellett többi vb-részvevőnk, így Gyurátz Réka, Rába Dániel és Varga Donát is dobókörbe lép jövő kedden a kvóta pontgyűjtő viadalon, bár vb-bronzérmesünknek szerencsére már megvan az olimpiai szintje. Nyolc ország huszonegy versenyzőjét láthatják a kilátogató nézők, köztük azt a két szlovák kalapácsvetőt, Martina Hrašnovát és Marcel Lomniczkýt is, akik már a legelső emlékversenyen itt jártak. Miután meglehetősen rövid az az időszak, ami alatt a dobók az olimpiai kvalifikációt teljesíthetik, ezért is lesz nagyon fontos a verseny, ahol értékes pontokat lehet gyűjteni.

- WA Continental Tour keretében zajló viadal ezüstkategóriásnak számít, ami azt is jelenti, hogy komoly pénzdíjakért versenyeznek a sportolók. Az emlékverseny összköltségvetése 9,6 millió forint, amiből csak pénzdíj 8 millió. Köszönettel tartozunk a 11 Teamsports Hungary Kft.-nek, a Magyar Olimpia Bizottságnak, a Vesz-Mont 2000 Kft.-nek, a Futer Kft.-nek, valamint Szombathely Megyei Jogú Városnak, akik biztosították a Memorial anyagi hátterét – tette hozzá Németh Zsolt vezetőedző.

- Szívesen adtuk a támogatást, hiszen a DOBÓ SE valóban jó hírét viszi Szombathelynek szerte a világban. Ezt magam is személyesen tapasztaltam a budapesti világbajnokságon. Miután jövőre olimpia és Európa-bajnokság is lesz, igyekszünk minden támogatást megadni ahhoz, hogy minél több atléta képviselje a klubot és a várost Párizsban és Rómában - fűzte hozzá dr. Nemény András polgármester.

Az V. Németh Pál Memorial szeptember 5-én, kedden 15 órakor a nők versenyével kezdődik, majd őket követően Halász Bence és társai lépnek a dobókörbe 16.15-től.

közösség

további frisss

lap tetejére