13 százalékkal nőttek a keresetek

MTI • 2017. december 18., hétfő •

A hét elején közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kiskereskedelmi forgalom októberi alakulásának részletes elemzését. Az első becslés szerint októberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 6,3 százalékkal nőtt a nyers és a naptárhatástól megtisztított adat szerint egyaránt. Ezenkívül kedden tartja decemberi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Novemberben, az elemzői várakozásoknak megfelelően, nem változtatott a jegybanki alapkamaton a testület, az irányadó ráta változatlanul 0,9 százalék. A jegybanki alapkamat mértéke 2016. május 25. óta nem változott. Szerdán a keresetek január-októberi alakulásáról közöl statisztikát a KSH. Szeptemberben 13,6 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva. Ezzel negyedik hónapja haladja meg a 13 százalékot az átlagkeresetek éves növekedési üteme. Az emelkedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással – összegezte a Magyar Idők.

közösség

további frisss

lap tetejére