Női kézilabda: magabiztos Haladás VSE győzelem

szróbert • 2014. február 08., szombat •
Hazai pályán játszotta első idei bajnoki mérkőzését a tabella 5. helyén álló Haladás VSE NBI/b-s kézilabda csapata. A kilátogató mintegy kétszáz néző azt láthatta, hogy a zöld-fehér lányok ugyan küzdelmes mérkőzésen, de végül is magabiztosan győzték le a tabella 7. helyén álló Pilisvörösvári KSK együttesét. A végén 33-26-ot mutatott az eredményjelző.
Női kézilabda: magabiztos Haladás VSE győzelem

Nagyon jók voltak az előzmények, hiszen 44-36-ra nyertek a Haladás junior kézilabdázói. Józsa Krisztián edző a helyszínen elmondta: "Nehezen lendültünk a játékba, de a megfelelő koncentráció hozzásegített bennünket ahhoz, hogy kialakuljon ez a méretes különbség a két csapat között. A gyorsaságot kihasználva könnyű lerohanásos gólokat tudtunk szerezni, ebből alakult ki a fölényes győzelem."

A juniorok meccsén Győrffy Réka, Jávorics Daniella, Peitli Viktória, Csépke Dominika és Cser Dóra játéka volt meggyőző.

"Szeretnénk győztesen elhagyni a pályát, ugyanis a Pilisvörösvár ellen ez az elmúlt években nem sikerült. Bízom, hogy végre revansot tudunk venni rajtuk" - ezt már a felnőtt csapat vezetőedzője, Bölöni Roland vezetőedző mondta el a meccs előtt honlapunknak.

Pődör Zoltán klubvezető pedig arról számolt be, hogy az FTC női kézilabda szakosztályával történő közös szakmai munka, a csapaterősítés, Szendrei Barbara beállós szerződtetése miatt mindenképp győzelmet remél. És akkor most nézzük, mi is történt a 2X30 perc alatt! 

Haladás VSE – Pilisvörösvár (22-13) 33-26
Mi kezdtük a meccset, és az 1. perc végén hetesből Mayer Maja góljával már vezetést is szereztünk, igaz még ugyanabban a percben ki is egyenlítettek a vendégek. Ezt követően Németh Kriszta átlövéseit, illetve Tömő Alexandra védéseit jegyezhettük fel.

Az 5. perc végén: 3-3 volt az állás. Aztán a 10. percben kicsit megtorpantunk, a vörösváriak átvették a vezetést: 5-6.

Az 1. perc után a 13. percben vezettünk újra, ekkor 7-6 volt ide.

A 15 perc végén pedig 8-7 állt az eredményjelzőn. Ezekben a percekben jól hsználtuk ki az ellenfél hibáit és a 18. perc végén Pukler Mariann révén már 3-ra nőtt az előnyünk: 11-8. Ekkor állt be az új szerzemény, a beállós posztra igazolt Szendrei Barbara.

A 20. percben 13-9 állt az eredményjelzőn, majd a 25. percben már hatra nőtt a fölényünk: 17-11, ügyeletes gólzsákunk Mayer Maja már a 6. gólját dobta a szélről.

Aztán még nagyobb taps hallatszott a nézőtérről, hiszen a 27. percben megszerezte – egy tipikus beállós találat révén – első szombathelyi gólját Szendrei Barbara. Az első félidő végén nagyon jól játszottak a mieink, időn túli 7 méteressel 22-13-ra alakult az első 30 perc végén az állás.

 A szünet után is a mieink kezdték meg a gólgyártást, és már tíz volt közte, 23-13!

A 35. perc tájékán visszavettünk a tempóból: 25-15. Ezekben a percekben nem jöttek be a gyors támadások, sőt még a hetesek is kimaradtak, így a 40. percben 26-18 volt az eredmény. Persze, ha nem ment elől, akkor jött a cserekapus, Márkus Dalma, aki több hetest is hárított. Így aztán nem sikerült jobban felzárkózni a vendégeknek.

A 45. percben 29-21-re vezettünk, majd a 47.percben, 29-22-nél időt kért a hazai mester, ennek ellenére az 50. percben még közelebb értek hozzánk a vendégek, már 29-23 volt.

Aztán felráztuk magunkat, csapatunk legeredményesebb játékosa Mayer Maja már 9. gólját dobta 32-23-nál. A végén még dobtunk egyet, így alakult ki a magabiztos hazai győzelem: 33-26!!! Szép volt, lányok!

Bölöni Roland vezetőedző: "Azt gondolom, hogy az első félidőben kitűnően, már-már a nézőknek is játszottunk. Volt, amikor tíz góllal is vezettünk. Aztán visszavettünk a tempóból, kicsit felpuhult a védekezésünk, de a magabiztos különbség mindvégig megmaradt. Derék teljesítményt nyújtottunk, gratulálok a lányoknak."

A következő fordulóban Mohácsra utaznak a szombathelyi lányok, hajrá Hali!

 

közösség

további frisss

lap tetejére