Újabb magyar filmet jelöltek Oscar-díjra

MTI fotó: magyar-film.hu • 2017. január 24., kedd •
Újabb magyar filmet jelöltek Oscar-díjra

Az Oscar-jelölés már önmagában is óriási dolog, már ezzel is nyertünk - mondta az MTI-nek kedden Deák Kristóf, a Mindenki című kisjátékfilm forgatókönyvíró-rendezője, akinek alkotását a legjobb rövidfilm Oscar-díjára jelölte az amerikai filmakadémia.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) kedden online közvetítéssel hozta nyilvánosságra a legrangosabb hollywoodi elismerés jelöltjeit. Deák Kristóf munkája a rövidfilmek kategóriájában került be az öt jelölt alkotás közé. "Fantasztikus érzés, hihetetlen élmény" - mondta el telefonon a rendező az MTI-nek, hozzátéve, hogy a stábtagokkal együtt követték a jelölések bejelentését, és örömükben felkiáltottak, amikor a film címe is megjelent a jelöltek között a képernyőn.  

A rendező hangsúlyozta: már azzal is nagyon elégedett volt, hogy filmje bejutott a jelölésre esélyes tíz alkotás közé. "Nagyon reménykedtünk, hogy végül a jelöltek közé is bekerül, de ezt nem lehetett előre látni, megtettük, amit lehet" - mondta. A Mindenki univerzális témát tárgyal, a nemzetközi filmfesztiválok közönsége is közel érezte magához a történetet. "Remélem, hogy átment a film üzenete. Viszonylag szívhez szóló, befogadható téma, de közben azért vannak olyan rétegei, amiken el is lehet gondolkodni" - fogalmazott a rendező.

Deák Kristóf elmondta, hogy ott lesz az Oscar-díjátadón, már csak az a kérdés, hogy a stábból hányan tudnak vele tartani, hogy együtt ünnepelhessenek, izgulhassanak.  A jelölés a film szempontjából azt jelenti, hogy a Shorts International most a kategória többi rövidfilmjével és az Oscar-jelölt rövid animációs filmekkel együtt Amerikában és több más országban is forgalmazni fogja. "Ezért sok moziba, sok nézőhöz el fog jutni, ennek örülök a legjobban. Sokan fogják látni méltó körülmények között" - magyarázta a rendező.

Deák Kristóf úgy gondolja, hogy az Oscar-jelölés miatt valószínűleg könnyebb lesz régóta érlelődő terveit megvalósítania. "Egyelőre azonban még zúg a fejem a sok lehetőségtől" - tette hozzá.

A legjobb rövidfilm kategóriában magyar alkotást először 1963-ban jelöltek, a Szabó István rendezte Koncert producere az amerikai Ezra Baker volt. A rövidfilmek között több mint fél évszázad után került ismét a végső győzelemre esélyes öt film közé magyar mű.

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ. A 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia. Producere a rendező mellett Udvardy Anna volt.

A 89. Oscar-díjátadó gálát február 26-án tartják a hollywoodi Dolby Színházban.

közösség

további frisss

lap tetejére