Viccpárti munkatárs szervezi a programokat Szombathelyen

• 2020. szeptember 08., kedd •
A balliberálisok csak a jobboldali politikát akarják távol tartani a kultúrától
Viccpárti munkatárs szervezi a programokat Szombathelyen

Újabb bizonyítékot juttattak el lapunkhoz arról, hogy a balliberális vezetésű Szombathely polgármesteri hivatalának munkatársai nyílt politizálást folytatnak. Ezúttal az önkormányzatnál dolgozó programszervezőről derült ki, hogy vállaltan a Magyar Kétfarkú Kutya Párt politikusa, aki ezt a Facebook-profilján fel is tünteti. A kiírás ráadásul éppen az alatt a sor alatt díszeleg, amely szerint a nő a szombathelyi polgármesteri hivatal programszervezője. A politikusként kulturális feladatokat végző munkatárs mellesleg évek óta szoros kapcsolatban áll a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal, mert 2018 tavaszán a szervezet színeiben elindult az országgyűlési választáson. Igaz, csak a szavazatok 1,43 százalékát kapta, összesen 748 voksot szerzett.

A nő a legfrissebb bejegyzésében a kormány ellen tüntető Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai mellett tesz hitet, és Vidnyánszky Attila, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke ellen tiltakozik. Kérdés, mit szólnak a programszervező politikai megnyilvánulásaihoz Nemény András környezetében, hiszen a balliberális polgármester kabinetjében dolgozó Gálffy Áron, aki 2014-ben LMP-s színekben, tavaly pedig a baloldali összefogás jelöltjeként indult a választáson, korábban egy Facebook-bejegyzésében a politika számára egyértelművé tette: el a kezekkel a művészettől és a kultúrától!

Megírtuk a napokban, hogy olykor az obszcenitástól sem visszariadva, számos alkalommal is politikai témájú hozzászólást tett közzé a Facebookon a baloldali liberális vezetésű Szombathely polgármesteri hivatalának több dolgozója. Egyszer az egyik munkatárs Orbán Viktor miniszterelnökről kommentelt útszéli stílusban. A helyzetet súlyosbítja, hogy az időpontok arról árulkodnak: az önkormányzati dolgozók többször hivatali munkaidőben tehették közzé bejegyzéseiket.

Ez már csak azért is súlyosan esik a latban, mert Nemény András polgármester egy, az év elején készült interjúban éppen az erőteljes átpolitizáltsággal indokolta, hogy az előző ciklus utolsó évében, amikor többségben voltak a közgyűlésben, státuszokat vontak meg. A baloldali politikus ráadásul kiemelte: az önkormányzati győzelmük után ők színesíteni és változtatni akartak, s szakembereket próbáltak felvenni. Felmerül a kérdés: a felsorolt példák alapján eszerint csak a jobboldali politikát akarják távol tartani a hivataltól?

forrás: magyarnemzet.hu

közösség

további frisss

lap tetejére