Megszépült a gércei templom

VN, www.karpat-medence.hu • 2019. augusztus 13., kedd •
Összefogás eredménye a beruházás.
Megszépült a gércei templom

32 millió forintból egy év alatt teljesen megújult a gércei evangélikus templom - számolt be a Vas Népe. Kende László gércei lelkész elmondta: az 1300 lelkes faluban az evangélikus gyülekezetnek 220–230 tagja van. A falakról kívül-belül teljesen leverték a vakolatot, majd újravakolták és újrafestették az egészet. A lábazatot újra leszigetelték és dréncsövezéssel küszöbölték ki a fal további vizesedését, a világítást is újragondolták. A felújítás tavaly májusban kezdődött el és az idén július 31-én fejeződött be; sokáig azért állt a munka, hogy a templom kiszellőzhessen. A beruházás összköltsége valamivel több mint 32 millió forint volt, ebből 21 millió forint vissza nem térítendő pályázati forrás volt, a fennmaradó összeg pedig az országos egyház nyújtotta segítségből és a gyülekezet saját megtakarításából tevődött össze.

közösség

további frisss

lap tetejére