Még soha nem volt ilyen sikeres a körmendi kapitányság

VN • 2019. május 17., péntek •
Évről évre csökkenő tendenciát mutat a bűnelkövetések száma a Körmendi Rendőrkapitányság illetékességi területén – derült ki abból a 2018-as beszámolóból, amit a helyi képviselőtestület is megtárgyalt - számolt be a Vas Népe.
Még soha nem volt ilyen sikeres a körmendi kapitányság

Az ülésen részt vett dr. Koncz Gabriella, a körmendi kapitányság vezetője is, aki felszólalásában elmondta: tavaly mintegy 10 százalékkal kevesebb bűnesetet regisztráltak, mint egy évvel korábban, hozzátette kifejezetten magas volt a kapitányság nyomozáseredményessége, hiszen ez a szám az összes eljárás adatait tekintve 79,6 százalék volt, ami a 2017. évi adatokhoz viszonyítottan 2,1 százalékpontos eredményesség javulást jelent. Hangsúlyozta: a tendencia évről évre javul, még soha nem volt ilyen sikeres a körmendi kapitányság a nyomozások tekintetében. Bebes István polgármester a napirendhez kapcsolódóan megköszönte a rendőrök eredményes munkáját, egyúttal hangsúlyozta, hogy az önkormányzat igyekszik minden lehetséges módon hozzájárulni feladataik segítéséhez. Utalt például a városban jól működő kamerarendszerre, ami sok esetben nyújt segítséget a bűncselekmények felderítésében, mindamellett, hogy jelentős preventív, bűncselekmény megelőző hatása is van. Előrevetítette azt is, hogy a jövőben további kamerák felszerelését tervezik, amelyektől további javulást várnak.

közösség

további frisss

lap tetejére