XI. Nádasdy Történelmi Fesztivál sajtóközlemény

frisss • 2019. július 11., csütörtök •
A Nádasdy Történelmi Fesztivál, 2019. július 12-14. között, immár tizenegyedik alkalommal tárja szélesre a Sárvár szívében található, Európában is egyedülálló Nádasdy Vár kapuját, és egy több, mint 400 éves interaktív időutazásra invitálja a vendégeket.
XI. Nádasdy Történelmi Fesztivál sajtóközlemény

A múltidézés mellett a Nádasdy Történelmi Fesztivál mindig is külön hangsúlyt fektetett a minőségi zenei kínálatra. Az idei évben két színpadon húzzák majd a talp alá valót olyan előadók, mint a Budapest Bár, Esti Kornél, Bagossy Brothers Company és még sokan sokan mások…

A fesztivál nyitónapján már színes programokat kínál a rendezvény.

Nádasdy Ferenc, a híres Fekete Bég, szobrának ünnepi megkoszorúzásával és emléktáblájának felavatásával veszi kezdetét a programok sora, melyek mellett folyamatosan működő kézműves vásár, borbazár, gyerekfoglalkoztatók, és hagyományőrzői táborok jelentik a garanciát a minden korosztály számára tartalmas szórakozásra. Este fáklyás felvonuláson mutatkozik be a több száz hagyományőrző és ezzel visszavonhatatlanul beköszönt a XVII. század a vasi fürdővárosba.

Szombaton ostromjátékok, solymászbemutató, élősakk - hosszasan lehet sorolni a programokat és a vitézi trakták szereplőivel is lépten nyomon összefuthat az ember a több ezres forgatagban. Minden látogató valóban úgy érezheti, hogy Nádasdy Ferenc udvartartásába csöppent. Az Élősakk, még a sakkjáték iránt közömbös embereket is megragadja, mivel egy hatalmas, a vár parkjának gyepébe kézzel nyírt, sakktáblán, hagyományőrzők által életre keltett sakkbábúk néznek farkasszemet egymással. Őket valódi sakknagymesterek hozzák mozgásba, és természetesen ütésváltásokra is sor kerül, hogy végül a sötét, vagy a világos győzedelmeskedhessen.

Ahogy a mozgalmas szombati nap a végéhez közeledik ostromjáték, majd nagyszínpadi koncertek, borbazár várja a fesztiválozókat.

A rendezvény zárónapi programkínálata is igazán egyedi és tartalmas. Vasárnap olyan programelemeket találunk, mint a Kincskereső játék, huszárbemutató és újabb várostrom is várja az érdeklődőket és természetesen zene és mulatság minden mennyiségben.

A Kincskereső játék pedig igazi agytorna, hasonló kalandokra készülhetnek az érdeklődők, mint a Da Vinci kód című könyv, vagy film lebilincselő eseménysorozata.

A háromnapos fesztivál tartalmas és aktív kikapcsolódást jelent kicsiknek és nagyoknak egyaránt, érdemes tehát ellátogatni a híres fürdővárosba és megmártózni az élő történelem forgatagában.

www.nadasdyfesztival.hu

közösség

további frisss

lap tetejére