Viharjelentés: elsőfokúra mérsékelték a riasztást

szróbert-MTI • 2014. május 16., péntek •
Péntek hajnalban mindenhol visszavonta a viharos szél miatti másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat. Ugyanakkor az ország nagy részén sok csapadékra figyelmeztetnek. Az MTI-hez eljuttatott, péntek éjfélig szóló veszélyjelzés szerint a nap folyamán Vas megyében lehetnek még 70 kilométer/órát meghaladó széllökések. Emiatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. A frisss.hu megtudta, hogy megrongálta a viharos szél a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának tetőszerkezetét. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Károlyi Gáspár téri épület tetőborítását mintegy 200 négyzetméteren bontotta meg a viharos szél, a feltépett darabokat átrepítette egy másik ház tetejére.
Viharjelentés: elsőfokúra mérsékelték a riasztást

Az ország tizenhárom megyéjében és a fővárosban a várható jelentős eső, illetve felhőszakadás miatt van érvényben figyelmeztetés. Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki, mivel itt 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat. A nap folyamán ugyancsak sok esőre lehet számítani Vas mellett Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna és Zala megyében is.

Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest megyében, valamint a fővárosban felhőszakadás miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés, ami azt jelenti, hogy ezeken a területeken egy-egy intenzív záporból, zivatarból rövid idő alatt eshet le 25-30 milliméternél is több csapadék.
Az előrejelzés szerint pénteken a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 10 és 16, másutt 15 és 21 Celsius-fok között alakul. Késő estére 9 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet.
Hajdu Márton katasztrófavédelmi szóvivő közlése szerint csütörtök este még 20 ezer fogyasztóhelyen szünetelt az áramszolgáltatás, ez a szám péntek hajnalra ötezerre csökkent, bár kisebb zavarok továbbra is előfordulhatnak az ország nyugati felén.
Az időjárással összefüggésben összesen öt útlezárás volt az ország nyugati részében: főként kidőlt fák miatt, de a Rába áradása miatt is volt lezárás Vas megyében. 
Pénteken az időjárás-előrejelzésnek megfelelően arra számítanak, hogy az ország nyugati felében még mindig lehet viharos erejű szél vagy széllökés, ami érintheti a Dunántúli-középhegységet, a Balatont, Vas, Veszprém és Zala megyét. Az ország többi részén, ahogy enyhül az idő, valószínűleg csökkenni fog a bejelentések száma - mondta a szóvivő, hozzátéve: itt előfordulhat, hogy a csapadékvíz jelent majd problémát, ha a vihar által leszaggatott ágak és egyéb törmelék eldugítja, eltömíti a csatornákat, ereszeket.

 

közösség

további frisss

lap tetejére