Veres András: emberi életünknek egyetlen értelme és célja, a szeretet

SzR-magyarkurir.hu - Fotó: Hornyák Emőke • 2015. december 25., péntek •
Jézus elhozta nekünk és megismerteti velünk a szeretet örömét, Jézus irgalmassága felülmúlhatatlan – ezt Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke hangsúlyozta szenteste, a szombathelyi székesegyházban bemutatott éjféli szentmisén.
Veres András: emberi életünknek egyetlen értelme és célja, a szeretet

A megyéspüspök szentbeszéde elején arról beszélt, hogy a szűk családi körben történő ünneplés után Isten Fia, Jézus Krisztus nagyobb családjának tagjaival is meg kell osztanunk örömünket.
Tudjuk, hogy az öröm a megosztás által nem csökken, hanem növekszik. Nem ismeri az igazi örömöt az, aki csak magában, vagy szűk körben akar ünnepelni. Az öröm idején van bennünk egyfajta késztetés, hogy másokat is részesítsünk a bennünk lévő érzésből. Ha ez a vágy nincs meg valakiben, akkor arra kell gondolnunk, hogy az öröm sem igazi benne. Talán csak a családi együttlét, az adott és a kapott ajándék öröme az, ami felébredt a szívében – tette hozzá a megyéspüspök, aki így folytatta: ahhoz tehát nem férhet kétség, hogy Isten a találkozás örömét mindenkinek felkínálja, de látjuk, hogy mégsem részesül belőle mindenki, s akik részesültek belőle, azok sem egyforma mértékben. A találkozás öröme ugyanis csak azoknak adatik meg, akik készek szívüket kitakarítani a bűntől, hogy méltóképpen fogadják Jézust, az Isten Fiát. 

Ezt követően arról beszélt Veres András, hogy a hit világossága nemcsak Isten létéről ad ismereteket, hanem a hit világossága egy új életformát és gondolkodási módot is ad az embernek.
Az Istenbe vetett hit ad értelmet és célt emberi életünknek. Nélküle viszont hiábavaló, kilátástalan és érthetetlen minden e világban. Vagyis vagy Istent választjuk, vagy a semmit, mondta. 

A szeretet örömének fontosságáról a megyéspüspök így fogalmazott: Jézus hozta el nekünk és ismerteti meg velünk a szeretet örömét is, ami az Ő világba jövetelének másik nagy ajándéka. Isten a szeretet, akinek irgalmassága felülmúlhatatlan. Nekünk, embereknek is ezt az utat, az irgalmas szeretet útját ajánlja, hogy már a földön megtaláljuk az örömöt, amit Isten a szeretetben ajándékoz nekünk. Sőt, Jézus ennél is többre hív: meg akar győzni bennünket arról, hogy emberi életünknek egyetlen értelme és célja, a szeretet.

 

Isten szeretetének harmadik nagy ajándékáról, a bűntől való szabadulásról pedig azt hangsúlyozta miséjében, hogy Jézus ezt a kereszten és még inkább feltámadásában ajándékozta nekünk. 
Meg akar szabadítani bennünket a bűn szolgaságából, és szeretetének békéjében akar részesíteni bennünket – emelte ki Veres András, majd beszéde végén áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepet kívánt a megyéspüspök. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére