Váradi Benedek: a győzelem építi a csapatot

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2016. november 24., csütörtök •
Kedden igazi vasi klasszikust rendeznek az első osztályú férfi kosárlabda bajnokságban.
Váradi Benedek: a győzelem építi a csapatot

A szombathelyi sárga-feketék a 9., a körmendi piros-feketék az 1. helyen várják a rangadót. A szombathelyiek csapatkapitányát kértük meg, hogy elemezze a Falco eddigi szereplését és a két ősi rivális elleni csata elé tekintsen. Váradi Benedekkel beszélgettünk. 

A KTE elleni szoros meccset honlapunk ÉLŐben közvetítette. Belülről milyen volt ez a bajnoki?
Nagyon nehéz helyzetben voltunk, hiszen sérüléssel, betegséggel bajlódtunk a meccs előtti napokban, de szerencsére szoros csatában sikerült győznünk. Sokat kell tanulnunk ebből a meccsből, hogy legközelebb eredményesebbek legyünk. Ebben az is segíthet, hogy folyamatosan sokat beszélgetünk a mérkőzéseink tapasztalatairól.  

Három vereség után sikerült újra nyerni. Ez azt jelenti, hogy vége a rossz sorozatnak?
Nagyon bízom benne. Remélem, hogy elindultunk felfelé és nem torpanunk meg, hiszen győzelmi szériát kell produkálnunk. Nagyon szeretném, ha a meccseinkre is átvinnénk azokat a begyakorolt figurákat, taktikákat, stratégiákat, amelyeket az edzéseken simán megoldunk. Eddig nem jött ki a lépés, itt az idő, hogy kedvezően változzon ez.  

Három győzelem, 4 vereség az eddigi mérleg. Hogyan lehet az eddigi szereplést értékelni?
Nagyon nehéz helyzetben voltunk, hiszen a csarnokproblémák miatt egymás után 3 idegenbeli meccset is játszanunk kellett egymás után. Ez a szezon elején nagyon veszélyes, hiszen a válogatott elfoglaltság miatt eleve később álltunk össze, emellett a fehérorosz Pustahvar is a saját nemzeti csapatában szerepelt. Mivel később lett teljes a csapat, a ritmusba is nehezebben álltunk bele. Ugyanakkor el kell mondani, hogy vendégszerepléseink során is nyerhettünk volna meccset, meccseket, de az összeszokottság hiányzott még. A nem éppen fényes kezdés ellenére szeretnénk sikeres szezont produkálni és megindulni a tabellán felfelé. 

Mi várható, ez a Falco mire lehet elegendő a bajnokság végén?
Az idei bajnokság szerintem nagyon kiegyensúlyozott, bárki nyerhet bárhol. Még nem jött ki igazán, hogy melyik csapat, mire képes, az erőviszonyok tisztázása még folyamatban van. Mi is szeretnénk idegenben is nyerni, hiszen anélkül kevés lesz a hazai siker. A legfontosabb célunk, hogy a legjobb 8 közé bejussunk, ha ezt elérjük, akkor fogalmazhatjuk meg a következő feladatot, addig pedig mérkőzésről mérkőzésre haladva kell sikeresnek lennünk. 

Egy Falco-szurkoló szempontjából talán a két legfontosabb meccs következik, hiszen a Körmend elleni rangadó után Zalaegerszegre látogat a csapat…
Az biztos, hogy ezek a meccsek fantasztikus hangulatú összecsapások mindig, és ez így lesz most is. A Körmend elleni november 29-i meccset valahogy be kellene húznunk. Ez nem egy bajnoki, ez egy klasszikus örökrangadó. Aztán a ZTE ellen idegenben kellene bebizonyítanunk, hogy jó úton járunk. Mindkét ellenfelünk nagyon jól szerepelt a bajnokság eddigi szakaszában, bízom benne, hogy majd mi megtörjük ezt a sorozatukat. 

Legyőzhető az eddig hibátlan Körmend?
Nagyon összeálltak, kiváló edzővel, nagyon jó magyar és külföldi játékosokkal rendelkeznek. Nagyon bízom benne, hogy megfogható csapat a Körmend. Belenéztem több meccsükbe is, szerintem ők is megverhetők, egy biztos, úgy megyünk fel a pályára, hogy csak mi nyerhetünk. Kedden felszedjük a parkettát és úgy küzdünk, mintha az életünk múlna rajta.   

A Falco – Körmend szuperrangadó kedden 18 óra 30 perckor kezdődik az Aréna Saváriában. A meccsel kapcsolatos minden fontos tudnivalót ITT olvashat el. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére