További két játékost igazolt a Haladás

Frisss - fotó: Tóth Arnold • 2017. augusztus 20., vasárnap •
A szombathelyi futsal csapat egy brazil és egy magyar labdarúgót szerződtetett.
További két játékost igazolt a Haladás

Márkus Gábor és Michel Melo után további két labdarúgót szerződtetett a szombathelyi zöld-fehér együttes. Turzó József vezetőedző a szerda esti barátságos mérkőzés után elárulta, hogy Melo után további légióssal erősíti meg csapatát a Hali. A TFSE elleni összecsapáson pedig lehetőséget kapott a másik új szerzemény, Horváth Valentin.

Az 1995-ös születésű Horváthnak még nincs futsalos múltja, azonban fiatal kora ellenére nagypályán eredményes időszakot tudhat maga mögött. A tehetséges játékos Zalaegerszegen nevelkedett az akadémián. Ezt követően próbajátékra érkezett a vasi megyeszékhelyre, ahol 2 hét után szerződést ajánlottak neki.

Rajta kívül Leonardo Mendes is zöld-fehérben folytatja pályafutását. A brazil légiós csütörtökön érkezett meg Szombathelyre és már edzésbe is állt. Mendes neve a futsal rajongóinak ismerősen cseng, hiszen a most 28 esztendős labdarúgó három esztendőt töltött Berettyóújfaluban, ahol Melo csapattársa volt. Ráadásul az MVFC legsikeresebb időszakában dolgozhattak Turzó József keze alatt.

közösség

további frisss

lap tetejére