Tovább meneteltek az aligátorok

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2016. október 30., vasárnap •
Az utánpótlás a jövő, mi pedig azt építjük – nyilatkozta honlapunknak a nagykanizsai győzelem után Matajsz Márk, az AVUS vezetőedzője.
Tovább meneteltek az aligátorok

Ahogy már helyszíni tudósításunkból értesültek róla, ezúttal Zala megyéből hozta el mindhárom bajnoki pontot az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) felnőtt csapata.  
Azt gondolom, hogy kicsit visszaköszönt a pécsiek elleni meccs. Itt is jól kezdtünk, 3-0-ra elhúztunk, aztán 10-11 perces gólcsend jött. Szerintem kicsit fáradtak már a fiúk, de azt is tudni kell, hogy erősebb, rutinosabb csapat a kanizsaiaké. Kicsit megilletődtünk a találkozó közepén, de aztán nem estünk szét, jól bírtuk a 3. és a 4. negyedet is. Megtaláltuk a fonalat, amit az 1. negyedben elveszítettünk és aztán mondhatjuk, hogy magabiztosan megnyertük a meccset – értékelte a győztes mérkőzést Matajsz Márk, aki szerint a szombathelyi centereket ezúttal megfogták, de ismét jöttek az extra teljesítmények: a kapuban Horváth Alex, elől pedig a két nagyon fiatal vízilabdázó, Hajmási András, illetve Ekler Bendegúz nyújtott kiválót. Előbbi egy kiváló ejtéssel, utóbbi pedig pontos távoli lövéseivel vetette észre magát. 

A védekezés jól ment, a blokkok működtek, ha pedig nem, akkor Horváth Alex mindent védett. Óriási csapatmunka volt a győzelem – tette hozzá a vezetőedző, aki azt is elárulta nekünk, hogy két napig örülhetnek a fiúk, aztán elfelejtik ezt a meccset, hiszen újra a főváros, a Kőér utca következik, az ellenfelek pedig az angyalföldiek lesznek. 

A felnőttek mellett az utánpótlás csapatra is fontos meccsek várnak. Szeretném, ha ők is gyűjtögetnék a pontokat, hiszen az utánpótlás a jövő, mi pedig azt építjük – hangsúlyozta Matajsz Márk, aki mellett a szombathelyiek leggólerősebb játékosa, a 4 gólos Ekler Bendegúz is elmondta medencés élményeit.
Az első percekben még nem állt össze a védekezésünk, és az utolsó negyedben már szinte hiba nélkül hárítottuk az ellenfél próbálkozásait. A nyári ki-ki meccs után igazi elégtétel volt ez a kanizsai győzelem – mondta a ,,kanizsai" gólzsák. 

A győzelemmel már a 2. helyre kapaszkodott fel az AVUS, mely a 7. fordulóban, november 5-én igazi rangadót játszik, hiszen a fővárosi Kőér utcában a 3. helyezett Angyalföldi Sportiskola Diáksportegyesület (ASI) lesz az ellenfél. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére