Szerelembe estünk a roma művészek szombathelyi kiállításán

Szerző: Frisss.hu - Fotó: Bodorkós Máté • 2017. április 07., péntek •
Elképesztő színek és témák. Olyan művészek képeit tekinthettük meg, mint Ferkovics József, Balogh Tibor, Kunhegyesi Ferenc.
Szerelembe estünk a roma művészek szombathelyi kiállításán

Az ENSZ 1971-ben, Április 8-át roma nappá nyilvánította. Péntek délután ehhez kapcsolódva nyílt meg a Szombathelyi Képtárban több jelentős roma művész kiállítása. Ferkovics József, Balogh Tibor és Kunhegyesi Ferenc alkotásait tekinthette meg a közönség.

Míg az aulában várakoztunk Batyi Norbert saját zongoraszerzeményét hallgathattuk meg.

Elsőként Cebula Anna, művészettörténész, a képtár igazgatója köszöntötte az érdeklődőket, majd Puskás Tivadar, polgármester kapott szót.

„Hatalmas öröm számomra, hogy a képtárban most három cigány festő képeit is láthatjuk. Úgy gondolom, hogy a roma kultúra a magyarság része. Fontos, hogy megtaláljuk egymással a közös hangot” – mondta el.  

Ezután Daróczi Ágnes, a Romano Istituto Alapítvány elnöke lépett a mikrofonhoz, mint mondta: 

„Úgy tűnik, az Alpokalján másféle levegő van. Ez egy nyitottabb, együttműködőbb Magyarország.”

A kiállítás alatt elcsíptük a művészeket is. Elsőként Ferkovics Józsefet kérdeztük.

„A kiállított anyagaim 80 százalékban a Ton Schulten- féle iskolát képviselik. A többi kép szimbolista stílusban készült.”

Balog Tibor, képei is olyan fontos kérdéseket boncolgatnak, hogy bűn lenne csakúgy elsuhanni mellettük.

„Elsősorban szakrális témákat dolgoztam fel. Nem szeretem a narrativitást, egyoldalúnak érzem. A festészetben arra törekszem, hogy nyitott kérdéseket hagyjak a szemlélőben. A művészet egyfajta párbeszéd is számomra a világgal arról, hogy cigány alkotóként mit tartok fontosnak.” 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére