Öt kérdés, amelyet célszerű házasság előtt feltenni önmagunknak

Frisss/playful - fotó: playful, nlcafe, facebook • 2017. március 10., péntek •
A nagy nap előtt rengeteg apróságra is gondolni kell, hisz egy életre szóló döntést kell meghoznunk.
Öt kérdés, amelyet célszerű házasság előtt feltenni önmagunknak

A lányok már egészen kisgyermekkoruk óta rózsaszín felhőbe burkolózva tervezik életük legfontosabb napját. Ehhez persze nagyban hozzájárulnak kedvenc Disney-meséink, amelyek mindig happy enddel végződnek. A szegény Hamupipőkére épp úgy rátalál a szerelem és a királyfi, mint Hófehérkére vagy a kis hableányra.

Tiniként és fiatal felnőttként viszont nagyon megváltozik az álomkép. A nagy szerelem elmúlását követően felemésztheti a párkapcsolatunkat az unalom, a közöny. Ráadásul, ha önismeret tekintetében nem álltunk túl jól, akkor párunkat sem térképezhettük fel eléggé.

Nem véletlenül mondogatják a nagyszülők, hogy életünk legfontosabb és legnagyobb döntését kell meghozni, amikor az oltár elé állva kell kinyilvánítani akaratunkat. Éppen ezért megfontoltnak kell lenni és ennek megfelelően szabad házasságról beszélni.

1, Kommunikáció: Sajnos a jelen kor betegsége, hogy csak felszínes beszélgetésre vagyunk beállítva. Pedig egy párkapcsolatban ugyanúgy meg kell beszélni a szexualitást, mint a bevásárló listára felkerülő árukat. Amennyiben kirekesztjük a másik felet bizonyos dolgokból, akkor egy falat húzunk fel, amely megmérgezheti még a legboldogabb házasságot is.

 

2, Érzések: Nagyon jó szerelmesnek lenni, de ilyenkor sajnos vakká válhat az ember. Ez pedig az emberismeretünkre is hatással van. Amennyiben kedveseddel egész nap az ágyban lennél, akkor túl korai lenne a házasság, hiszen a vágy nem helyettesítheti az együtt töltött időt. A tartós boldogságot nem az négy fal között kell keresni...

 

3, Fiatalság, bolondság: Senki nem hisz egy olyan kutatásnak, amely bebizonyítja, hogy a fiatalok éretlenek egy nagy döntést meghozni. Pedig ezúttal ez a helyzet. Kutatások bizonyítják, hogy agyunk nem elég fejlett, hogy a házassággal járó változást képes legyen feldolgozni. Szakemberek ezért azt javasolják, hogy 25. életévünk betöltése előtt ne álljunk oltár elé. Érdekes felvetés, nemde?!

 

4, Gyerekvállalás és nevelés: Ki szeretne gyereket? Ha igen, mennyit? Mennyi időt szánnál a családodra? Néhány egyszerű kérdés, amely bizony több válást eredményezett. Ehhez nem kell feltétlenül karrieristának lenni, szimplán arról van szó, hogy eltérő neveltetést kapott mindenki és más célokat fogalmazott meg magával, párjával és leendő családjával szemben. Ugyanez a helyzet egyébként a gyerekneveléssel kapcsolatban is. Fontos tisztázni a szerepeket és kereteket, amely végigkíséri életeteket.

 

5, Jövőkép: Látod-e önmagad párod mellett, kéz a kézben ötven év múlva is? Ugyanis a kezdeti fellángolás, vágy és szerelem idővel alábbhagy. Amennyiben megvan a tisztelet, a bizalom, a hűség, a kommunikáció és a kompromisszumkészség, akkor boldog évtizedek várnak rád. A lényeg: a házasság olyan, mint egy maratoni futás. A hosszútáv sikerét nem a jó rajt dönti el, hanem a megfelelően megválasztott sebesség és a kitartás.

via playful

közösség

további frisss

lap tetejére