Országos siker utánpótlás kézilabdában

szróbert • 2014. június 06., péntek •
A Szombathelyi Női Kézilabda U8-as utánpótlás csapata, a HVSE-Student Comfort KUK a Megyei Jogú Városok Szivacskézilabda Országos Versenyfináléjában első helyezést ért el. Szombathely polgármestere, Puskás Tivadar június 6-án, a HVSE Rohonci úti székházának sajtótermében köszöntötte a csapat tagjait és a csapat edzőjét, Győrffy Andreát.
Országos siker utánpótlás kézilabdában

Idén először indult az a programsorozat, melyet Érd Megyei Jogú Város indított. A szombathelyi utánpótlás négy kiemelt bajnokságban vett részt, egyesületi szinten az első nyolc helyezett csapatok között voltunk minden alkalommal, pedig többek között a győri utánpótlás is részt vett a bajnokságokon. Jő úton halad a szombathelyi kézilabda – mondta el sajtótájékoztató elején Pődör Zoltán, a Haladás VSE ügyvezetője. 

Az első szó a gratuláció – kezdte köszöntőjét Puskás Tivadar.
Köszönöm, hogy Szombathely hírét elvitték és az első polcra helyezték. Köszönet a csapat tagjainak és az edzőnőnek. A megyei jogú városok szövetsége kezdeményezésére létrejött utánpótlás bajnokság jó célt szolgált, hiszen már kora gyermekkorban legetőség nyílik, hogy megtanítsa a gyerekeket az ügyességre, a fegyelemre, az ellenfél tiszteletére, és persze a szabályismeretre - tette hozzá a polgármester.

A város nevében a polgármester díszoklevelet adott át az edzőnőnek, a gyerekek nevében pedig két apróság egy szivacs kézilabdát ajándékozott a polgármesternek. Ezt követően rövid kötetlen beszélgetés zajlott a gyerekek és a polgármester között, majd csapatfotózással zárult az ünnepi program. 

A csapat tagjai: Gombás Leila, Iván Jázmin, Kozma Szofi, Kovács Virág, Kouglics Lili, Lakics Eszter, Lukács Luca, Németh Júlia, Péterfy Fanni, Pham Lien Eszter, Söptei Letti, Temesvári Natália, Török Fanni, a csapat edzője: Győrffy Andrea.

 

közösség

további frisss

lap tetejére