Önkéntességből csillagos ötös!

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2015. november 08., vasárnap •
A Törődés napja országos akciósorozat keretében a Budapest Bank szombathelyi fiókjának munkatársai smaragd tujákat ültettek és sövényt nyírtak, hogy még otthonosabbá tegyék az Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézmény Csecsemőotthonában lakó apróságok környezetét.
Önkéntességből csillagos ötös!

A Budapest Bank több mint 15 éve rendezi meg évente kétszer – tavasszal és ősszel – a Törődés Napja önkéntes akciósorozatát. A program részeként a pénzintézet szombathelyi munkatársai és családtagjaik önkéntes munkájukkal járulnak hozzá környezetük fejlesztéséhez az általuk kiválasztott helyi intézmények felújításához, rendbe tételéhez, de helyi civil akciókhoz is csatlakoznak. A bank a kétkezi segítségen túl biztosítja a munkálatok elvégzéshez szükséges eszközök, alapanyagok beszerzését is. 

Horváth Artúr, a gyermekvédelmi intézmény igazgatója a helyszínen honlapunknak elmondta, hogy az anyaotthonukban jelenleg hatan élnek, míg – a gyermekvédelmi törvény 2014-es változása miatt – a csecsemőotthonnak már ,,csak” három apróság a lakója. 

Mindig előre egyeztetjük a feladatokat és így október-november idején a kertgondozási, kertápolási tevékenységé a főszerep. Nagyon örülünk a segítségnek, hiszen így a két intézmény dolgozói együtt, - összesen mintegy harmincan - szépíthetik meg a kicsik környezetét – tette hozzá Horváth Artúr.  

A Budapest Bank vállalati kultúrájának meghatározó eleme az önkéntesség, amelynek nagy hagyománya van a pénzintézetnél – ezt már Kiricsi György, a Budapesti Bank szombathelyi fiókjának vállalati üzletközpont vezetője nyilatkozta a frisss.hu-nak.  
Mi immár tizedik alkalommal veszünk részt a Törődés napi eseményen, és általában a gencsi intézménynek segítünk, a csecsemőotthonban második alkalommal tevékenykedünk. Tavaly tárolót építettünk, most pedig smaragd tujákat ültettünk 13 méter hosszan, ezzel az épület és a kerítés között egy zárt udvart alakítottunk ki, emellett sövényt is nyírtunk. Úgy gondolom hogy ezek a hétvégi önkéntes programok nagyon jó közösség- illetve csapatépítő lehetőségek is egyben. A munkához szükséges eszközök, alapanyagok beszerzését a bankunk 100 ezer forinttal támogatta – fűzte hozzá Kiricsi György.

 

A vállalati üzletközpont vezetőjétől közben azt is megtudtuk, hogy a másik, általuk támogatott intézményben szobákat, külső faburkolatokat, kerítést festettek, játszóteret építettek. 

A munka közben pedig az otthon legkisebb lakói is kijöttek, és boldogan győződhettek meg róla, hogy holnap már még szebb kertben játszadozhatnak a gyönyörű őszi napsütésben. 

A bank idén országszerte 37 helyszínen rendezte meg a Törődés napi eseményt, ennek során összesen mintegy 340 munkatárs a családtagokkal együtt összesen 1680 órányi önkéntes munkát végzett.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére