Női kézilabda: szombathelyi csapatot épít Hamar Zoltán

frisss.hu - Fotó: Tóth Arnold • 2016. augusztus 06., szombat •
A HVSE Sport Kft. női kézilabda csapata teljes erővel készül az NB I/B-s bajnokság szeptemberi rajtjára.
Női kézilabda: szombathelyi csapatot épít Hamar Zoltán

Gál Sándorral, a Haladás VSE kézilabda szakosztályának vezetőjével már készítettünk interjút, a zöld-fehér keretről, a felkészülésről általánosságban már olvashattak ITT, mostani cikkünkben pedig a konkrétumokat is megfogalmazza az NB I/B-s csapatot irányító Hamar Zoltán vezetőedző.

Egy csapat eredményessége összefügghet azzal, hogy az edző is helyi kötődésű?
Úgy gondolom, hogy mindenképpen fontos, hogy a szakvezető nem idegenbe érkezik, hanem az első pillanattól segítik a helyi kapcsolatai. Szerintem már eddig is a hasznomra, illetve a csapat hasznára vált, hogy veszprémi előéletem ellenére én is vasi kötődésű vagyok. Édesanyám szarvaskendi születésű, így gyermekkorom nagy részét is itt töltöttem a nagymamámnál, akit a mai napig sokat látogatok. Számomra ez a környék nyugalom szigete. Emellett unokatestvéreim is szombathelyiek és sárváriak, szóval félig-meddig hazajöttem. 

Eddig Veszprémben és Siófokon utánpótlás csapatok mellett dolgozott. Mennyiben más felnőtt csapatot irányítani?
Nagy megtiszteltetésnek, komoly feladatnak tekintem a felkérést. Természetesen sok tekintetben más küldetés felnőtt csapat szakmai irányítását végezni, mint a fiatalokét. Annak ellenére, hogy ugyanaz a korosztály, ugyanazok a lányok, mint, akiket a veszprémi éveim alatt megismertem, a felnőtt csapatnál mégsem kell az utánpótlás korúaknál jellemző sok ,,zavaró” összetevővel, mint például az iskolai elfoglaltságokkal foglalkoznom. Ez mindenképp megkönnyíti a feladatot. Az NB I/B-s bajnokságban, a felnőtteknél – annak ellenére, hogy páran még a sportolás mellett tanulnak is – mondhatjuk, hogy már ,,csak” a kézilabdára, a csapat profi szemléletű felkészítésére kell koncentrálni.  

Milyen összetételű csapattal vágtak neki a felkészülésnek?
A szombathelyi játékosok zömét a korábbi, veszprémi éveim során ismertem meg, személyes kapcsolatom volt velük, nyomon követtem őket, ezért a csapat összeállításánál elsősorban rájuk alapoztam. Alapvető, hogy szombathelyi csapatot építünk. Elsősorban posztokra igazoltunk, persze jelentkeztek is a csapathoz. Mivel a juniorok együtt készülnek a felnőtt csapat tagjaival, számukra kiemelkedő motiváció, hogy a legjobbak akár hamarosan a felnőtt kerethez csatlakozhassanak. 
A felnőtt csapat javarészét az egykori Haladás VSE, valamint a tavaly sárvári NB II-es együttesben szerepeltek teszik ki, de Mosonmagyaróvárról, a Győri ETO-ból, Székesfehérvárról és az NB II-es bajnokságot megnyert Csurgóról is igazoltunk.
 

Kik lehetnek a meghatározó játékosok?
Igazából nem szeretnék senkit sem kiemelni, mert csapatban gondolkodom, de, ha mindenképp neveket kell említeni, húzóember lehet Lakós Barbara kapus, aki a győri mellett egy német csapatnál is védett már. Mellette a szintén kapus, korábbi HVSE játékos, Márkus Dalma tehetségében is bízom.  
A kölcsönben nálunk szereplő Hrabovszky Helga is húzóemberünk lehet, Ő irányítja majd a játékunkat. Mellettük Hegedűs Dorottya bal átlövő poszton tehet hozzá sokat a csapat teljesítményéhez, sok gólt várok a nagy lendülettel kézilabdázó játékostól. 
Összességében örömmel mondhatom, hogy minden poszton 2 kiváló játékos áll rendelkezésünkre, tehát egészséges versenyhelyzet alakult ki a csapatba kerülés érdekében. Nálam nem lesz állandó kezdőcsapat, bárki bármikor bekerülhet, ha jó teljesítményt nyújt. 

A zöld-fehér csapat hétfőtől Veszprémben vesz részt a Cell Kupa nemzetközi kézilabda tornán, ahol nemcsak meccselnek, de folytatják a szeptemberi bajnoki rajtra történő minél eredményesebb felkészülést szolgáló edzéseket is.

A veszprémi felkészülési tornáról és a bajnoki célkitűzésekről hétfőn olvashatnak honlapunkon.  

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére