Női kézilabda: a kilenc mérkőzésen elért kilenc győzelem önmagáért beszél

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold • 2015. december 21., hétfő •
A Kozma Szerszám - Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia felnőtt csapata a 2015/2016-os bajnoki szezonban lejátszott kilenc mérkőzéséből valamennyit megnyerte az NB II-es bajnokságban, emellett egy-egy győzelem és vereség szerepel a lányok statisztikájában a Magyar Kupa találkozókon. Bölöni Roland vezetőedzőt kértük meg, hogy értékelje a szezont.
Női kézilabda: a kilenc mérkőzésen elért kilenc győzelem önmagáért beszél

Kilenc mérkőzésből kilenc győzelem, 355-156-os gólkülönbség. Erre mondják, hogy hibátlan szezon…  
Valóban, az eredmények önmagukért beszélnek, sikerült kiemelkedőt nyújtanunk az őszi szezonban. Az elején azt gondoltuk, hogy lesznek szoros meccseink is, szerencsére azonban nem így történt. Noha voltak szoros és küzdelmes pillanataink, a meccsek második félidejében mindig sikerült felőrölni ellenfeleink ellenállását. Nekünk legjobb a gólkülönbségünk, mi dobtuk a legtöbb gólt és mivel védekezésünk is elég hatékonyan működött, a legkevesebb gólt is mi jegyezzük. 

A Magyar Kupában is megmérette magát a csapat. Hogy sikerült a kupaszereplés?
A Magyar Kupa első fordulójában kiemeltek voltunk, nem kellett meccset játszanunk, a 2. fordulóban az NB I/b-s VKLSE Győr csapatát sikerült megadásra kényszeríteni, majd a 3. fordulóban, a sorsolás szeszélye folytán már NB I-es csapat jutott nekünk, így a Mosonmagyaróvár gárdáját fogadhattuk. Azt mondhatom, hogy tisztességesen helyt álltunk, de a bajnoki tempóbeli különbség ezen a meccsen kijött sajnos. Többet hibáztunk a támadások befejezésekor is, és a védekezésben is, de összességében elégedett vagyok. 

A kapuban hárman is bizonyíthattak. Mennyire elégedett velük?
Kapusaink jól teljesítettek. Tömő Alexandrával már 8 éve dolgozom együtt. Mivel ősszel megkezdte felsőfokú tanulmányait, ezért kevesebb edzésre tudott járni, így a teljesítménye sem volt annyira stabil, mint korábban. 
Szovák Viktória nagyon kellemes csalódást keltett, gyorsan beilleszkedett a csapatba, és ugyan fiatal kora lévén még hullámzó a teljesítménye, de teljesen elégedett vagyok vele. Bontogatja szárnyait, és már voltak olyan meccsei, amelyeken igazán kiváló teljesítményt nyújtott, bravúrokat is bemutatott. 
Jurik Petra is fiatal, de neki nagyon sokat kell még fejlődnie. Még mások a célok és az általa gondolt problémák, mégis úgy látom, hogy minden erejével igyekszik mindent megtenni a közös célok teljesítéséért.

A mezőnyjátékosok között is bemutatkozhatott több fiatal… 
Igen, a mezőnyjátékosok esetében nagyon örvendetesnek mondható, hogy jól sikerült a 4 fiatal játékos beillesztése. Egyre eredményesebbek ők is, ezért bátran adok egyre több játéklehetőséget nekik is a bizonyításra. 

A rutinos játékosokat hogyan sikerült motiválni?
A tapasztalt játékosok számára igazi kihívás volt ez a bajnokság, hiszen a tudásuk alatt eggyel alacsonyabb osztályban szerepelni nem mindenkinek jelentett motivációt. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a dobott gólok száma mégis azt mutatja, hogy ők is élvezték ezeket a meccseket.  

Jurik Petra melletti másik új igazolásunk, Ghetu Andrea szintén nagyon hamar beilleszkedett a csapatunkba. Már meccsről meccsre kiváló teljesítményt nyújt, azt gondolom, hogy a jövőre nézve ez mindenképp biztató.

Miben lehet, illetve miben kell még fejlődni?
Sajnos nem mindig voltunk megfelelően koncentráltak, és ez annak is betudható, hogy a játékosok nagyon jól tudják, hogy a hierarchiában hol helyezkednek el. A támadások befejezése terén az apróbb hibák is számítanak, és az eggyel magasabb osztályban ezeket már nagyon megbünteti az ellenfél. 

Milyen posztokon kellene erősíteni?
Irányító, bal átlövő és belső mezőnyjátékos posztokon szeretnénk erősíteni. Jövőre, az NB I/b-ben csak akkor tudunk eredményesek lenni, ha ezeken a posztokon is kiváló sportemberekkel rendelkezünk. 

Hogyan tovább?
Azt gondolom, hogy ezen az úton kell tovább haladnunk és tavasszal is szeretnénk ugyanezt a ,,hibátlan” teljesítményt megismételni.

 

közösség

további frisss

lap tetejére