Nagy lépés kis cipőben

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2015. szeptember 05., szombat •
A szombathelyi óvodások közül elsőként a Maros utcai óvoda lakói örülhetnek annak a 6X12 méteres focipályának, mely jövőbeni mozgásfejlődésüket szolgálja. Már nem kell sokat várni, a második ,,mozgásos" ovi a Mocorgó lesz.
Nagy lépés kis cipőben

,,És és és, Puskás és Pelé" - szólt a dal, mely az ovifoci Maros utcai pályaátadójára hívogatta a kicsiket és a nagyokat.

A gyerekek miközben önfeledten játszanak, erősödnek, ügyesednek, fejlődnek, ez az ovi-foci pálya arra is kiváló motiváció lehet, hogy szívesen válasszák ezt a sportágat. És nemcsak a pályát kaptuk meg, hanem a szakszerű irányítás, és képzés elsajátításának lehetőségét is – ezt az óvoda vezetője, Takács Mária mondta köszöntőjében.

Az ovisok színvonalas műsora után Puskás Tivadar polgármester azt hangsúlyozta, hogy Szombathely örömmel szállt be a programba, majd saját unokája példáját megosztva, úgy fogalmazott, hogy ,,az ovifoci azt tanítja meg a gyerekeknek, hogy igény legyen a mozgásra, hogy együtt kell játszani, hogy a mozgáskoordináció és a labdaszeretet mennyire fontos".
A sport tiszteletre, becsületre, fair játékra és szorgalomra tanít meg mindenkit. A lényeg pedig a szervezett mozgás - tette hozzá a város első embere.

Az Ovi-Foci Közhasznú Alapítvány (alapítója Buzánszky Jenő volt) kuratóriumi elnöke, dr. Molnár Andrea beszédében elmondta: ez már a 115. pálya az országban, Debrecenben volt a tesztpálya, az első ilyen létesítmény, és már ott láttuk, hogy az ovisok mennyire szeretik a focit. A mindennapos testnevelés gyakorlati feltételeit teremtette meg az alapítványunk. Ebből pedig kifejlődött az ovifoci és az ovisport-program.

A korszerű pálya 7 millió forintos támogatásból valósult meg. 

Ezután a programhoz, illetve a pálya megépítéséhez szükséges támogatást biztosító cég vezetője, Homlok Zsolt arról beszélt, hogy a Haladás szakmai stábja fantáziát lát abban, hogy minél több gyereket ismertessünk meg a sporttal, a labdarúgással, ezzel pedig később egy szélesebb utánpótlásból meríthetünk, válogathatunk.

A csapatjátékokban erős Szombathely, és tovább szeretne erősödni. Bízom benne, hogy Szombathely határait túlnőjük és Vas megye városaiba is elvisszük a szakmai programunkat. A Haladás egy család, mely akkor jó, ha minél többen a tagjai és minél összetartóbbak, A klub 2019-ben 100 éves lesz, bízom benne, hogy sikeres évek állnak előttünk és minden kis lurkó a Haladásban köt majd ki - fűzte hozzá a sportvezető.

A frisss.hu megtudta, hogy a Maros utcai óvoda mellett Szombathelyen még nyolc óvoda pályázott és remélhetőleg nyer is az Ovi-Foci programban. A helyszínen az is kiderült, hogy Tóth Tímea, egykori válogatott kézilabdázónak köszönhetően az ovi kézilabda program is hamarosan beindul.

A pályát Koczka Tibor alpolgármester, Homlok Zsolt ügyvezető igazgató, Mészöly Géza vezetőedző, Bokor Zsolt szakosztály-elnök és ifjabb Buzánszky Jenő jelenlétében adták át. 

Az első nagy lépés kis cipőben tehát megtörtént, a Maros utcai óvoda után a Mocorgó óvodában még idén létrejöhet a második vasi ovi-foci pálya. 


 

közösség

további frisss

lap tetejére