Már állnak a falai a szombathelyi Burger Kingnek

frisss.hu, fotó: Tóth Arnold • 2016. május 02., hétfő •
Az építkezéssel eddig minden a terveknek megfelelően alakul.
Már állnak a falai a szombathelyi Burger Kingnek

Mint arról korábban már beszámoltunk, augusztusban konkurenciát kap Szombathelyen a McDonald's, ekkor nyitja meg ugyanis éttermét a világ második legnagyobb gyorsétterem hálózata, a Burger King. A Whoppert, hagymakarikákat és más finomságokat sokan várják már városunkban, ugyanis aki eddig ilyenekre vágyott, annak vagy Győrig, vagy minimum Oberwartig kellett autóznia.

A szombathelyi Burger Kinget március elején kezdték el építeni a Zanati út végén, a Decathlon előtti területen, mostanra már jól látható az étterem nagysága, formája, állnak a falai. Mint megtudtuk, minden a terveknek megfelelően alakult eddig, bár egy - a mostanihoz hasonló - esős hét megnehezítheti a határidők betartását. Jelenleg azzal számolnak, hogy július közepén lesz szerkezetkész az épület, ezt követően a belső tér kialakítása és a berendezések beszerelése következik majd. 

Életünk első szombathelyi Whopperjét augusztusban rendelhetjük meg - akár autónkban ülve is, miután a 185 négyzetméteres étteremhez tartozik majd egy Drive utca is. A Burger King honlapján és egyéb hirdetési fórumokon továbbra is keresnek éttermi dolgozókat. Aki tehát szívesen csatlakozna a szombathelyi Burger King leendő csapatához, az itt megteheti.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére