Kovács Barnabás nagy sikernek tartja, hogy válogatott lehet

Szita Róbert • 2016. augusztus 13., szombat •
A vízilabda OB I/B-ben szereplő AVUS kapusa a tengerentúli középiskolás bajnokságból ezüstéremmel tért haza.
Kovács Barnabás nagy sikernek tartja, hogy válogatott lehet

Korábban már megírtuk, hogy az Amerikai Egyesült Államokban, a kaliforniai Santa Clarában töltött egy hónapot Juhász Máté és Kovács Barnabás, az AVUS OB I/B-s vízilabda csapatának két tehetsége. 
Barna még nem egészen 17 esztendős, de csaknem 190 centiméter magas és a hétvégi utánpótlás vízilabda tornán a magyar válogatottban mutatkozhatott be újra. 


Barna ifjú kora dacára immár 9 éve vízilabdázik, több nemzetközi és hazai tornán is részt vehetett már. A Nagy Lajos Gimnázium diákja a hétvégi vízilabda tornán várhatóan az ausztrálok ellen őrzi majd a magyarok kapuját. Az AVUS tehetséges kapusával beszélgettünk.
Nagyon jól éreztem magam, a család, ahol Mátéval laktunk, 2 hónapig befogadott bennünket és örültek az érkezésünknek, nagyon sok élményt szereztünk, nagyon sok szép helyen jártunk, utazgattunk a családdal, amikor volt szabadidőnk, amikor volt lehetőségünk mindig csináltunk valamit a csapattársakkal – válaszolt kérdésünkre Kovács Barnabás. 

Nagyon jó fej volt mindenki a csapatban, edzések között általában pihentünk, azonban péntek esténként vagy hétvégén 1-2 buli azért belefért – tette hozzá a frisss.hu-nak nyilatkozó fiatal tehetség, aki szerint a szép eredmények mellett voltak olyan meccsek, amelyek nem úgy sikerültek, ahogyan ők szerették volna. 

Összességében szép eredményt értünk el a legrangosabb tornán Amerikában, a Junior Olimpics-on, ahol a Gold csoportban másodikak lettünk. A döntőt mi veszítettünk el, de utólag az ezüst is egy szép eredmény. A torna után volt még másfél hetünk, edzések már akkor nem voltak, próbáltuk napjainkat a csapattársakkal tölteni és jól éreztük magunkat, a nyelvtudásom, úgy érzem, hogy fejlődött és ez volt az egyik célom, így boldog vagyok – idézte fel tengerentúli emlékeit az AVUS kapusa.

Kovács Barna egyébként nyomon követi a magyar válogatott olimpiai küzdelmeit is és Nagy Viktort tartja példaképének.
Az AVUS kapusa szerint Szombathelyen is egyre aktívabb a vízilabdaélet, sok új játékos van, kiváló szakmai munka zajlik és nagy sikernek tartja, hogy az ugyancsak szombathelyi Juhász Mátéval együtt ott lehet a korosztályos válogatott bő keretében. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére