Kitárta kapuit a zsidó udvar

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2016. augusztus 25., csütörtök •
A 104 esztendős Spiegler Elemért köszöntötte a város és a zsidóság.
Kitárta kapuit a zsidó udvar

A Curia Iudaica megnyitóján a város, az országos zsidóság és a szombathelyi hitközség vezetői, Puskás Tivadar polgármester, Illés Károly és Koczka Tibor alpolgármesterek Heiszler András, a Mazsihisz elnöke, dr. Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezetője, valamint Frőhlich Róbert országos főrabbi is megjelent. 

A vendégeket Márkus Sándor, a szombathelyi zsidó hitközség elnöke köszöntötte, majd örömének adott hangot. 
Legalább 4 okom van arra, hogy örüljek. Egyrészt, akik 2 éve itt voltak a zsidó udvar megnyitóján, tudják, hogy az akkori ígéret, miszerint felújítják az épületünket, a zsidó kultúra házát, ez megtörtént. Másrészt, együtt ünnepelhetjük a 104 esztendős Spiegler Elemér hittestvérünket. Harmadrészt újra van zsidóudvar, és negyedrészt, itt van a fő zsidóság – hangsúlyozta Márkus Sándor. 

Puskás Tivadar polgármester is meghatottan állt a szónoki emelvénynél. 
Az a célunk, hogy a régi-új épületet akartunk itt létrehozni, amit egykor iskolaként építettek eleink, megvalósult. Szombathely igyekezett kivenni részét a segítségben. Azt gondolom, hogy egy település, egy város akkor jó, akkor tartanak össze az emberek, akkor tudnak egy cél érdekében tenni, ha látják, hogy a különböző vallású, indíttatású emberek egy cél érdekében tesznek. Megőrzik a múltat, a jelen dolgait úgy intézik, hogy az megfelelő legyen, emellett emlékeznek mindig olyanokra, akik megérdemlik az emlékezést. Örülök, hogy a zsidó udvart sikerült olyanná tenni, amilyenné szerettük volna tenni 2013-ban – fogalmazott a város első embere. 

Ezt követően a polgármester felköszöntötte az 1912. augusztus 24-én, Felsőőrön született Spiegler Elemért. Díszoklevelet, egy könyvet és egy dvd-t is átadott számára. A könyv a háborúról, az 1939-1945 közötti háborús történetekről íródott, a dvd pedig a Mágnás Miska című operettet tartalmazza. 

A méltatásban azt hallhattuk, hogy a szombathelyiek jól képviselik a zsidóságot, bemutatják és megjelenítik a közösség értékeit. 
Az egykori suszterinas, Spiegler Elemér végigjárta a történelem poklát, egyedüli családtagként tért haza Mauthausenből, aztán 2 gyermeket felnevelt, és ma derűvel, a sors elfogadásának bölcsességével éli életének mindennapjait. Ő egy ember, akinek nincsenek sorstársai – hangzott el, majd Elemér bácsitól idézték azt a mondatot, hogy ,,amikor hazajöttem, megfogadtam senkin nem állok bosszút, de azt is megfogadtam, hogy nem felejtek”. 

Heiszler András, Mazsihisz elnöke köszöntő beszédében arról beszélt, hogy végre olyan helyen lehet, ahol nem a rasszizmusról és az antiszemitizmusról, hanem az értékekről kell beszélnie. 
Én egy migráns vagyok, aki ide menekült – fogalmazott, majd hozzátette, hogy a szombathelyi zsidó hitközség közepes méretű, de vajon szükség van-e a kis szervezetekre, hiszen a zsidóság 90%-a Budapesten él. Ha valaki most itt szétnéz és megnézi, mit varázsolt ide a szombathelyi zsidóság, akkor rájön, hogy a tradíciókat és a jelenkor értékeit egy sokszínű, a változó világra nyitott közösség hozta létre, amelyeket most látni kell.     

A Zsidó Udvar és Bazár ezzel a csütörtök esti ünnepi eseménnyel nyitotta meg kapuit a karneváli közönség számára.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére