Kézilabda: A fővárosban játszik a Haladás VSE

szróbert • 2014. október 04., szombat •
Az NBI/B Nyugati csoportjának negyedik fordulójában a Haladás VSE ellenfele az FTC II. csapata lesz. A juniorok mérkőzése október 5-én, vasárnap 16 órakor kezdődik, majd 18 órától a felnőttek mérkőznek meg egymással. A budapesti csapat az idei szezonban eddig négy pontot gyűjtött, a szombathelyi zöld-fehérek pedig megszerezhették mind a hat bajnoki pontot. Bölöni Roland vezetőedző a frisss.hu-nak elmondta, hogy igazi rangadót és szoros győzelmet vár.
Kézilabda: A fővárosban játszik a Haladás VSE

A ferencvárosiak az első fordulóban 33:29-re legyőzték a PTE-PEAC csapatát hazai pályán, majd idegenben nyertek a Mosonmagyaróvár II. otthonában 35:33-ra. Első vereségét az előző fordulóban a Rinyamenti KC otthonában szenvedte el a fővárosi gárda 36:31 arányban. 
Az előző szezon őszi mérkőzésén a Haladás VSE az FTC II. csapatával 38:38-as döntetlent játszott, ahol a szombathelyi Pukler Glória 17 gólt szerzett. Érdekesség, hogy azon a találkozón még az FTC II. csapatát erősítette két jelenlegi játékosunk, Gaylhoffer Ildikó, aki 2 gólt szerzett, illetve Szendrei Barbara is, aki 4 gólt dobott a Haladás kapujába. 
A Haladás VSE a tavaszi találkozón itthon 34:29-re győzte le a Fradi II. csapatát. Bölöni Roland csapata, ha nehezen is, de mindhárom eddigi mérkőzését megnyerte és hat ponttal áll. Jó mérkőzésre van kilátás Budapesten, ahol igazán fontos lesz az összeszedett játék. Hajrá, Hali, hajrá lányok!

 

közösség

további frisss

lap tetejére