Két autó ütközött a Széll Kálmán és a Wesselényi utca sarkán

frisss.hu • 2015. szeptember 25., péntek •
A Hyundai a járdára csapódott, feldöntött egy táblát is.
Két autó ütközött a Széll Kálmán és a Wesselényi utca sarkán

A Borostyánkő áruház irányából érkezett egy Hyundai típusú személyautó pénteken fél kettő után a Széll Kálmán utcai kereszteződéshez. A stop táblánál meg is állt, majd egyenesen továbbhaladt, de egy gyalogos miatt - aki épp a gyalogátkelőhelyen közlekedett - ismét meg kellett állnia.

Ekkor érkezett a Savaria szálló felől egy fehér Nissan kupé. Az autó vezetője féktávolságon belül észlelte az előtte álló Hyundait, és nekiütközött. Az ütközés erejét jól mutatja, hogy a Hyundai 180 fokot perdülve, a járdán állt meg, ráadásul közben kidöntött egy egyirányú utcát jelző táblát is.

A Hyundai vezető oldali légzsákjai elől-hátul is kinyíltak. Információink szerint a balesetben személyi sérülés nem történt, a helyszínelés jelenleg is tart, torlódásra kell számítani az arra járóknak. 

A baleset idején intenzíven esett az eső, ez is közrejátszhatott abban, hogy a Nissan - ami egy ritka kupé volt, tulajdonosa szerint egyetlen Szombathelyen - nem tudta elkerülni az ütközést.

közösség

további frisss

lap tetejére