Így szakadt rá az ősz a körmendi Batthyány-Strattmann várkastélyra és a kastélyparkra

NagyRobert - Fotó: Hornyák Emőke • 2016. október 29., szombat •
Avagy: ilyen, amikor munkaidőben túrázik egyet az ember.
Így szakadt rá az ősz a körmendi Batthyány-Strattmann várkastélyra és a kastélyparkra

A szombathelyi őszt már ismerjük és most azért kellett némi levegő változás, ezért vonatra szálltunk, és mondanám, hogy meg sem álltunk Körmendig, de volt pár megálló út közben.

Szóval, nagyjából 30 perc vonatozás után, már a körmendi flasztert koptattuk egy ismerősnek tűnő, barátságos környéken, de még mindig nagyon Szombathely fílingje volt a történetnek. A kertvárosi környékről kiérve, néhány emeletes ház árnyékában már feltűnt az új színház épülete és a főtér.

Kossuth Lajos szobránál balra fordultunk, majd kereszteztünk egy kisebb parkolót, aminek a tövében két hatalmas kapuoszlop tetején sárkányt gyilkoló alak tűnt fel, mögött pedig a lényeg, a Batthyány-Strattmann kastély, teljes monumentalitásában.

Az egykori lovarda, most színházterem az egyetlen olyan része az épületegyüttesnek, amit nemrég felújítottak, ezért kicsit riasztó a kontraszt a főépülettel, meg a többivel. De, az omladozó falak sem képesek kisebbíteni az ütött-kopott ódon kastély romantikus báját, annak ellenére, hogy az klasszicista stílusban épült anno.

A múzeumot most inkább kihagytuk, ki akartuk élvezni a késő őszi jó időt, ezért egy kis sétára indultunk a kastélyparkban. A fák már bőven sárgába és vörösbe ölöztek, avar borított mindent, de kóbor macskákon és túrázó embereken kívül, csak légyölő galócákhoz volt szerencsénk.

Kicsit szürreális élmény, amikor a őszi tájat megszakítja egy hatalmas, ég felé törő obeliszk, amit mégis könnyedén nyel el a dús erdő. Ezek után a patak következett, s mivel szeretünk veszélyesen élni, ma inkább hagytuk a hidat, hogy átszökkenhessünk a túlpartra.

Nem sokkal később az erdő csendjét építkezés zaja törte meg, a kis tisztáson álló vadászházat épp renoválják, mi pedig a tó felé vettük az irányt, hogy megkeressük a vén platánt. A hatalmas öreg fa mellett állva, azért akaratlanul átsuhan az ember fején saját múlandósága.

Bő két órányi erdőjárás után ismét a főtér felé indultunk, nincs mit szépíteni, olyan éhesek lettünk, hogy a fák közül előugró medvét is simán megharaptuk volna...

Ezúton jeleznénk, hogy az erdő bejárása közben egyetlen medvének, vagy más állatnak sem esett bántódása!

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


frisss

közösség

további frisss

lap tetejére