Haladás: Peches vereség a Dunaferr ellen

PCS - fotó: Bodorkós Máté • 2017. április 28., péntek •
Hiába irányította a találkozót a zöld-fehér együttes, az ellenfél kontráira nem volt ellenszer.
Haladás: Peches vereség a Dunaferr ellen

A forduló kérdése az volt, hogy megszerzi-e a Haladás a rájátszásban az első pontjait. Turzó József tanítványai hétfőn a Győr ellen már egy kemény mérkőzést játszottak, ahol nem vallaottak szégyent. Ezért bizakodtak a hazai szurkolók a találkozót megelőzően.

Jobban kezdett a Hali és már a 6. perc végén a vezetést is megszerezték. Azonban hiába maradt támadásban a hazai gárda először kontrából, majd pontrúgásból talált be a Dunaferr. Ekkor a szombathelyi kispad időt kért, amely jó húzásnak bizonyult. Több veszélyes helyzetet sikerült kialakítaniuk, de újabb gólt nem sikerült szerezniük a vendéglátóknak. Hol a dunaújvárosi kapus, hol a léc segítette ki az ellenfelet.

A fordulás után szinte azonnal egalizált a Hali, Németh Péter révén. Ez a találat felpörgette a hazaiakat és nagy nyomás alá helyezte Reveland kapuját. Ezt a periódust egy kontratámadás zárta rövidre, így ismét a vendégeknek állt a zászló. Ennek a gólnak viszont nem örülhettek sokáig, mert Németh "Bika" ismét egalizált. A győzelem reményében mindent megtett a zöld-fehér együttes, de a feketeleves szokás szerint érkezett. Egy perccel a találkozó vége előtt egy labdavesztés után újabb találatot szerzett a Dunaferr, amellyel a találkozót is megnyerte.

Swietelsky-Haladás VSE – Dunaferr DUE Renaplin FC
3-4
(1-2)

Haladás: Sásdi, Gyimesi, Matyi (kapusok) – Horváth P., Gyurcsányi, Németh E., Vidák, Sipos G., Bencsik, Hegyesi, Hajmási, Öreglaki, Halmos, Németh P.
Edző: Turzó József.
Gólszerző: Németh P (3)

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére