Haladás: Nem sikerült a bravúr!

Frisss - Fotó: Tóth Arnold • 2016. november 29., kedd •
A hosszú út is rányomta bélyegét a szombathelyi futsalosok játékára.
Haladás: Nem sikerült a bravúr!

A Nyírgyulaj ellen kellett hely állniuk a Haladás teremlabdarúgóinak hétfőn késő este. A mérkőzés arról hivatott dönteni, hogy a szombathelyieknek sikerül-e megindulni felfelé. Ehhez a házigazdák legyőzésével léphettek volna egy nagyot Horváth Péterék.

Ennek megfelelően támadó szellemben lépett pályára a zöld-fehér együttes, amely eltiltás miatt nélkülözte Halmos Mátét. Az elszánt és pontos játéknak meg is lett az eredménye, hiszen a 6. percben már vezettek a szombathelyiek Sipos révén. A folytatás viszont nem úgy sikerült a Hali számára, mint szerették volna. Két perc alatt kétszer is beköszönt a vendéglátó, ez pedig görcsössé tette a vasi csapat játékát. Hiába támadott többet a Haladás, hátrányból kellett nekifutniuk a második félidőnek.

Hatásos lehetett az öltözői instrukció, mert alig telt el pár másodperc és Vidák egalizálta az eredményt. Sokáig nem örülhettek a vendégek, mert Sánta szerezte meg saját maga második, csapata harmadik találatát, így az előny ismét a Nyírgyulajnál volt. Ezután totális offenzívát indítottak a szombathelyiek a pontszerzés reményében. Több helyzetet dolgoztak ki, amelyek rendre kimaradtak. Sajnos az ilyenkor bevett vészkapusos megoldás sem hozott változást, így vereséget szenvedett a Haladás és maradt a tabella 9. helyén.

Nyírgyulaj KSE - Swietelsky-Haladás VSE
3-2
(2-1)

Haladás: Tyukász, Gyimesi, Matyi (kapusok) - Gyurcsányi, Hajmási, Horváth P., Öreglaki, Sipos, Vidák, Rácz, Németh E., Hegyesi, Németh B., Bencsik.
Gólszerző: Sánta (2), Nagy I. illetve Sipos, Vidák

 

közösség

további frisss

lap tetejére