Gőzerővel karnevál: hadijátékok, seregszemle és képeslap kiállítás

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2015. augusztus 28., péntek •
A Történelmi Témaparkban a hadijátékok megnyitójával és a római légiók seregszemléjével kezdődött meg a katonai események sorozata, mely az Aréna utcában az első világháborús képes- és levelezőlap kiállítással folytatódott.
Gőzerővel karnevál: hadijátékok, seregszemle és képeslap kiállítás

Péntek kora délelőtt a Történelmi Témaparkban az I. és a IV. századi római, és germán hagyományőrzők táborai mellett a gladiátorokat és a középkor lovagjait is láthatta a kilátogató közönség, majd a Savaria városát alapító és felvirágoztató ókori római civilizáció hadseregeit megjelenítő csapatok seregszemléje következett.

Seregszemle és megnyitó

Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője és Puskás Tivadar polgármester – a szombathelyi Legio XV. Apollinaris COH II., az Abritus Hagyományőrző Csoport, valamint a Legio Leonum Valentinimai és a Legi I. Adiutrix jelenlétében – megnyitották a karnevál katonai hagyományőrző csapatainak találkozóját.  

Ezt követően, az Aréna utca 8. szám alatt, már az első világháborús képes- és levelezőlapok kiállítás ünnepi megnyitóján a Magyar Honvédség Légierő Zenekara hívogatta az érdeklődőket. Katona János alezredes, karmester az esemény előtt a frisss.hu-nak elmondta, hogy már hagyományos a szombathelyi szereplésük és idén is nagy kedvvel érkeztek a karneváli fellépésre.

Katonai képességek és világháborús emlékek

Az Aréna utcai katonatörténeti kiállításon azt tapasztalta honlapunk, hogy egy helyen találkoztak az érdeklődők a Magyar Honvédség jelenlegi képességeivel és az első világháborús emlékekkel.

Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója beszédében kiemelte, hogy az első világháborús képeslap-anyag egy országos gyűjtés eredménye, melyek között több olyan is található, mely az első világháborúra készülő katonák biztatására, motiválására szolgált. Hozzátette: megdöbbentőek az üzenetei ennek a gyűjteménynek. A kiállítóknak is megköszönte a munkát, de a segítő kezek az önkénteseké voltak, Jagadics Péter nyugállományú honvéd alezredes nevét és tevékenységét külön is kiemelte.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség toborzópontján azt hangsúlyozta, hogy egyre népszerűbb a hivatásos-, a szerződéses és az önkéntes tartalékos szolgálat is.

A tárca vezetője a kiszámítható életpályáról, a tudás ösztönzéséről, a jelentős erkölcsi- és anyagi megbecsülésről is beszélt, majd hozzátette, hogy a kormány és a parlament döntése érdekében bruttó átlag 50%-os illetményfejlesztésben részesülnek a katonák, melynek kitüntetett haszonélvezői az altisztek lesznek. A miniszter azt is megemlítette, hogy a korábbihoz képest egy sokkal kedvezőbb lakástámogatási rendszert dolgoznak ki, mely egy hosszú távú kamatmentes hitellehetőséget takar.

Amikor mindez megvalósul, akkor majd kijelenthetjük, hogy ,,most szép lenni katonának” - ezekkel a szavakkal nyitotta meg a toborzópontot, melynek – mint mondta – az a célja, hogy megszólítsa a katonaélet iránt érdeklődő fiatalokat. Mindenki előtt nyitva áll a Magyar Honvédség, hiszen a magyar katonák jelenleg a világ 11 pontján, missziókban, Afrikától Nyugat-Szaharán át, Cipruson és Irakon keresztül, szinte mindenhol, de a hazai katasztrófavédelmi feladatokban is nélkülözhetetlen feladatokat látnak el.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy 2013 nyarán minden idők legnagyobb dunai árvizét is megfogták a civilekkel karöltve dolgozó magyar katonák.

Aki mindez szem előtt tartja, az jól tudja, hogy miért kell a Magyar Honvédséget fenntartani. A jelenlegi migránsáradattal kapcsolatos jövendő feladatokról szólva lemondta, hogy a Magyar Honvédség biztosíthatja azt, hogy a magyar határokat csak úgy és ott léphesse át bárki, ahogy azt a magyar törvények engedik – ezzel a mondattal utalt arra, hogy az MH-nek a megfelelő törvényi felhatalmazás megváltozásával határőrizeti feladatai is lehetnek.

Hozzátette: az elsődleges műszaki zár augusztus 31-ig elkészül, a komplett határzár pedig 175 km-es távolságban novemberig ugyancsak készen lesz. A toborzópont egy találkozási pont, egy érintkezési felület és kapu, látogassa meg mindenki, aki érdeklődik a katonaélet iránt – fejezte be gondolatait Hende Csaba.

Ezután a vendégek és az érdeklődők megtekintették az első világháborús képes- és levelezőlap kiállítást, mely Sasvári Tiborné, és Steiner Józsefné nagyatádi gyűjtők és a szervezők munkáját dicséri.     

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


frisss

közösség

további frisss

lap tetejére