Egy legenda, aki mindig tanul valami újat

PCS - fotó: Hornyák Emőke • 2017. szeptember 02., szombat •
Kotsis Attiláné neve összeforrt a röplabdasporttal, pedig a kezdet nem is volt olyan egyszerű.
Egy legenda, aki mindig tanul valami újat

Ha visszatekintünk az elmúlt néhány évtizedre a röplabdasporton belül egy névvel biztosan találkozhattunk. Kotsis Attiláné, Gabi néni minden idők legeredményesebb röplabdaedzője. Tehetségét és tudását mi sem jelképezi jobban, hogy a Hírességek Csarnokába is beválasztották.

A legendás szakember aktív sportolóként gátfutásban és távolugrásban sikeres volt, de kosárlabdázóként is élvonalbeli játékos lett. Mégis a röplabda lett az igazi szerelme Gabi néninek, pedig kényszerből kellett kipróbálnia magát ebben a sportágban is. Aztán az idő bizonyította, hogy itt a helye, hiszen többszörös válogatott, majd edző és szövetségi kapitány lett.  A női válogatottat kétszer is a negyedik helyig vezette az olimpián.

Az embert azt hinné, ha valaki sikeres az egyik sportágban, felesleges másikban bizonyítania. Miért kellett mégis röplabdáznia?

Eleinte csak atletizáltam és kosárlabdáztam, mindkettőt nagyon szerettem. Aztán egyszer csak szóltak, hogy szeretnének a röplabdaedzésen is látni. Nagyon nem tetszett a felvetés, de akkoriban, ha kértek valamit, szó nélkül meg kellett tenni. A felépítésem megvolt, hogy jó játékos legyek, de technikailag nagyon elmaradtam a legjobbak mögött. Mégis azt mondták, hogy mennem kell mérkőzésekre, így megtettem, amit elvártak tőlem.

Akkor mitől változott akkorát a világ, hogy többszörös válogatott lett?

Több jó edző kellett hozzá, no és Prohászka László, aki Szlovákiából jött át Magyarországra és nagyon ismerte a játékot. Ekkor nem volt divat a gyakorlás és a fejlesztés, ő pedig mindenképpen szerette volna, ha jobbá válunk. Amikor megtalálták a pályán belül a helyem, tudtam, hogy fel van adva a lecke. Kihívást láttam benne és szerettem volna megfelelni az önmagam által támasztott elvárásoknak.

Tehát dacból akart jobb játékos lenni?

Inkább egy kihívást akartam teljesíteni. Alapjaiban szerettem volna megtanulni a játékot, ehhez pedig egy technikát kellett elsajátítanom. Hetente több edzésre is mentem és úgy álltam minden feladathoz, hogy utánajárok, ha nem tudok valamit. Néztem az ellenfeleket és kényszerből, de sikerült felvérteznem magam tudással.

Mely válogatott mérkőzésére emlékszik szívesen?

Sok van, de egyet elmesélek. A válogatottunk a bolgár csapattal játszott és megnyertük a mérkőzést, de csak azért, mert én az ellenfél legjobbjainál is jobb voltam. A különbség szerintem nem a játékosok közt keresendő, hanem az önmagunk által elvárt feladatok elvégzésében. Azt vallom, hogy próbáljuk képezni magunkat, nem szabad beérni azzal, hogy csak felületesen tudunk valamit.

Ezt vallotta szövetségi kapitányként?

Ott is. Az ifi válogatott mellett is edzősködtem, de dolgoztam általános iskolában gyerekekkel. Amit a fejembe vettem azt véghez is vittem. A Testnevelési Főiskolát elvégeztem és egy olyan korban kellett teljesítenem, ahol a nőket még nem ismerték el. Ezért égtem ezer fokon. Néztem a riválisok mérkőzéseit és az új dolgokat eltanultam. Amikor a Japánok megverték az oroszokat, ezt egy új technikával érték el. A tapasztalatokat felhasználva itthon alkalmaztuk ezt és persze bajnoki címet szereztünk. Mivel a keleti emberekhez képest nem vagyunk annyira gyorsak és rugalmasak, ezért kevert stílust használtam, úgy fest, hogy eredményesen.

Mitől lesz manapság jó egy játékos vagy edző?

A pályán nem elég a tudás, tanulni mindig kell és a fejlődés nem marad el. Ugyanakkor vagány is legyen, mert az alapokat mindenki elsajátítja, de a váratlan helyzetekben is cselekedniük kell. Az edzők pedig alázatosak legyenek, sajnos sokan ott rontják el a dolgokat, hogy a megtanult technikához rendelik a játékosokat és nem fordítva. Pedig a legfontosabb, hogy a csapat egyénenként és összességében szabadon gondolkodhasson.

frisss

közösség

további frisss

lap tetejére