Játék és sport: Szombathelyen is népszerű a darts

SzR-HCs • 2015. január 17., szombat •
Szombathelyen immár az ötödik városi bajnokságot rendezték meg a darts kedvelőinek. Az egyik helyi bevásárlóközpontban lebonyolított sporteseményt szervező Foki Gábor, a Szombathelyi Darts Klub vezetője a frisss.hu-nak elmondta, hogy a darts egyre népszerűbb Vas megyében is, és ezt jól bizonyítja az is, hogy a szombati nyílt versenyen a helyiek mellett a megye távolabbi pontjairól, például Körmendről érkezők is, összesen harminchatan mérették meg magukat.
Játék és sport: Szombathelyen is népszerű a darts

A legenda szerint néhány száz évvel ezelőtt egy átfázott angol íjász elhatározta, hogy kellemesebb módot választ a gyakorlásra a téli hónapokban. Letette íját, levágott a nyílvesszőjéből és elvonult a közeli pub kellemes melegébe és kényelmébe, ahol ügyességét úgy gyakorolta, hogy a lerövidített nyílvesszőket a falra akasztott farönkszeletbe dobta. Mellé állt egy másik íjász, aki megpróbált az előzőnél jobb eredményt elérni és ezzel megszületett a vetélkedés, a játék, a sport. 

Pár száz esztendő múlva pedig, a Szombathely városi bajnokság helyszínén azt is megtudtuk, hogy a magyar szövetség a nemzetközi versenynaptárhoz igazodva átáll a naptári éves pontvadásztra, így a bajnokság csak 2015 végén fejeződik be. 
Foki Gábor elmondta, hogy a Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Vas megye sportolóinak részvételével rendezett területi darts liga folytatását a szombathelyi Kozmor József várja az élről, csapattársa, Finta Bálint pedig a kilencedik. A szombathelyi klub a Steel Magyar Kupában 20 csapat közül a 9., a Soft Magyar Kupában pedig 14 gárda közül az 5. helyen zárt. Foki Gábor hozzátette: Kozmor József személyében élversenyzője is van a szombathelyi klubnak, 22 felnőtt és 8 utánpótláskorú versenyző szép reményekkel indulhat a helyi és országos versenyeken. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére