Baleset a Dolgozók útján (fotógalériával és videóval!)

SzR-TT • 2014. október 02., csütörtök •
Egy Suzuki típusú személygépkocsi haladt tegnap este a belváros felől, Olad irányába, amikor a Dolgozók útján elütött egy fiatalkorú férfit. Szemtanúk elmondása szerint, a sűrű forgalmas úton haladtak kifelé, amikor egy fiú és egy lány a járdáról át akart szaladni az úttest másik oldalára, a buszmegállóba, mivel el akarták érni az éppen érkező járatot. A fiú elszámolta magát és nekirohant az autó oldalának, majd a tetején keresztül az autó másik oldalán ért földet. Az autós hiába fékezett és rántotta el a kormányt, már nem tudta elkerülni az ütközést. A fiatal fájdította a kezét, el akarta hagyni a helyszínt, de a sofőr és a szemtanúk jobb belátásra bírták, megvárta a mentőt. Feltehetően könnyű sérülésekkel megúszta a szaltót, de így is bent kellett töltenie az éjszakát a kórházban, megfigyelésre. Az alábbiakban látható videónkban az egyik szemtanú nyilatkozik a balesetről.
Baleset a Dolgozók útján (fotógalériával és videóval!)

A balesetről szóló beszámolót ITT tekintheti meg. 

közösség

további frisss

lap tetejére