Augusztusban már saját medencéjük lesz az aligátoroknak

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. január 24., kedd •
Jó ütemben, időarányosan halad a szombathelyi vízilabda-katlan építése. Bejártuk és lefotóztuk az AVUS készülő medencéjét.
Augusztusban már saját medencéjük lesz az aligátoroknak

Már megírtuk, hogy az új létesítmény, a Tao-beruházás keretében elsősorban az Aligátor Vízilabda Utánpótlás Sportegyesület (AVUS) érdekeit szolgálja majd, ami azt jelenti, hogy 21 méter széles és 33,33 méter hosszú medence épül fel, illetve ennek infrastruktúrája is megvalósul.  A teljesen új fedett medence átadási határideje 2017 nyara.

Mi is az a Tao?
2011. július 1-je óta a társasági adóból (TAO) levonható az az összeg, amellyel a vállalkozások támogatják az úgynevezett látványsportágakat (a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot). A támogatás céljait törvény rögzíti. A szakszövetségekhez, amatőr és profi sportszervezetekhez, közhasznú alapítványokhoz befolyó pénzt utánpótlás-nevelésre, a képzéssel összefüggő feladatokra, a sportrendezvényekhez szükséges biztonsági infrastruktúra fejlesztésére, meghatározott beruházásokra, felújításokra, illetve személyi jellegű ráfordításokra lehet költeni.

Épül a vízilabda-katlan
Legutóbb, amikor az építési területen jártunk, akkor ezt láttuk, kíváncsiak voltunk tehát, mi történt az elmúlt 2 hónapban.
Juhász Tibor projektgazdától, az AVUS elnökétől megtudtuk, hogy miután december elején átadták a felújított uszoda-épületet, a gépészeti tömbben és a medencetérben is véget ért a szerkezet-építési munka, helyükre kerültek a ragasztott fatartók, elhelyezték a trapézlemezeket, de megindult a medencetér tetőszigetelése is.
Azt láttuk, hogy az öltözők, a vizes blokkok, a sporttárgyalók épületrészében jelenleg is zajlik a szerkezet-építés.


A pincében jelenleg gépészeti és villamos-ipari munkák zajlanak, a szennyvíz-és a csapadékvíz-elvezetés, valamint a tűzi-víz hálózat és a fűtésrendszer kiépítése történik meg, emellett elhelyezik a villamoskábel-tartó tálca szerkezetét is.

Szinte kész már a szellőző gépház is, mely hamarosan már rendeltetésszerűen működhet, a kazánok is itt lesznek, ezt a helyiséget már kivakolták, kifestették, de a nyílászárókat is elhelyezték.

Megtudtuk, hogy a közeljövőben tovább folytatódnak a belső munkálatok, majd az enyhébb időjárás beköszöntével már a medencetér feletti tetőszigetelést is megkezdik, sőt, ezt január végére már be is fejezik. A fejépületrészen pedig a falazás és a szerkezet-építési munkák haladnak tovább.
Február végén-március elején a medencetér burkolását és a belső szigetelést is elvégzik.

A 2,2 milliárd forintos összköltséggel megvalósuló beruházás után, várhatóan 2018-ban kezdődhet meg a harmadik ütem, a szaunavilág, a wellness részleg kialakítása, de ezért már a város, a Modern Városok Program keretében lesz felelős. 

 

kapcsolódó galéria


frisss

közösség

további frisss

lap tetejére