Szent Márton kártya: Átadta, átvette

szróbert • 2014. június 27., péntek •
Szombathely Megyei Jogú Város vezetése már régóta szeretett volna egy olyan szombathelyi identitást erősítő kártyát bevezetni, mely fokozza az összetartozást. Bízunk benne, hogy a Szent Márton kártya ilyen lesz – ezekkel a szavakkal adta át Puskás Tivadar polgármester Veres András megyéspüspöknek a városkártyát. A június 26-i eseményen a frisss.hu megtudta, hogy a kártya nyújtotta kedvezményeket július 1-től lehet érvényesíteni az elfogadóhelyeken.
Szent Márton kártya: Átadta, átvette

Az önkormányzat programjában is szerepelt már korábban, hogy a szombathelyi öntudat, identitás kapcsolódjon és találkozzon Szent Márton szellemiségével. Úgy gondoljuk, hogy a város kétezer éves múltja arra predesztinált bennünket, hogy minden szombathelyi lakosnak, és a városban tanuló nappali tagozatos felsőoktatásban résztvevőknek is átadjuk ezt – hangsúlyozta a polgármester a püspöki palota konferenciatermében.  
Úgy gondoltuk, hogy a városért, megyéért sokat tevő emberek számára pedig személyesen adjuk át ezt a kártyát. Azt kívánom, hogy Szent Márton eszmeiségének megfelelően működjünk továbbra is együtt – tette hozzá Puskás Tivadar, majd átadta a Szent Márton kártyát Veres András megyéspüspöknek. 

Veres András miután hálásan megköszönte a polgármesternek a Szent Márton kártyát, hozzátette: nyolc éve élek itt, igaz, hogy ezt egy másik kártya igazolja. Ez a kártya Szent Márton nevét viseli, s mindez olyan büszkeségre ad okot, mely hívőnek és nem hívőnek egyaránt fontos. 

A Szent Márton kártya által nyújtott kedvezményeket július 1-től lehet érvényesíteni az elfogadóhelyeken. 

közösség

további frisss

lap tetejére