Negyedszer: "Divatbemutató kicsit másképp"

H.Maja • 2015. április 09., csütörtök •
Induláskor pillanatok alatt összeállt minden a megvalósításhoz, azóta óriási siker a rendezvény, tavaly már több, mint ötszázan voltak kíváncsiak rá. Idén április 10-én (pénteken) a Tóvendéglőben kerül megrendezésre a rendhagyó esemény.
Negyedszer: Divatbemutató kicsit másképp

Négy éve kezdődött minden. Mák Dóri, ötletgazda, és egyben (egyik) főszervező a következő Szombathelyen történt érdekes esettel magyarázza a gondolat létrejöttét: 

- Egy kerekes székes fiatalember próbált meg feljutni a járdára épp, amikor mellettük egy anyuka eltakarta kislánya tekintetét, mondván, neki nem kell ilyet látnia. Ekkor, egy pillanat alatt "elszakadt a cérna", eldöntöttem, tenni kell valamit az elfogadás érdekében. 9 óra alatt összeállt a stáb, 27 jó barát, és mellénk állt  a Zonta Club Szombathely is. S elkezdődött...:

Ez az egyetlen ilyen rendezvény Magyarországon, vagy van esetleg példa, amit követtetek?

- Tudomásom szerint sehol nem rendeztek még divatbemutatót kicsit másképp élők számára, külföldi példáról sem tudok. Minket viszont már kértek, hogy más városban is csináljunk hasonlót.

                          

Kik azok a személyek, akik egyből az ötlet mellé álltak, segítettek?

 A szervezés oldaláról Lovagi Milán, Kalmár Linda, Hertelendy Zsolt kezdettől velünk vannak, a Zonta Club részéről sem volt kérdés a dolog. Gardi Rita és Pajterné Németh Bea fodrászok, Stukits Noémi sminkes, Merklin Ferenc műsorvezető, Temesi Éva jeltolmács, Szili Pérer dekor, Pásztor Tibor hangtechnikus, Czubor Zsuzsa ruhatervező, Hortobágyi Ági és Családom, akik  évek óta a stáb oszlopos tagjai. Természetesen nagy köszönet illeti Söptei Zoltánt, Csonka Tamást és cégét a helyszín biztosításáért. Tavaly már 68 segítőkéz dolgozott a helyszínen.

Hogy kell elképzelnünk, kitalálod a forgatókönyvet, leírod, mindenki megkapja és eszerint zajlik az esemény?

- Nem, igazából nincs forgatókönyv, maximum a fejemben. Nem is a lebonyolítás a legnehezebb, inkább az a folyamat, amíg kiderül, ki, milyen ruhát visel, kinek mi áll jól, mit szeretne.

Horváth Nikit, a szombathelyi Vak Vagány blog szerzőjét, akit az egyik kereskedelmi tv csatorna nézői az év emberének választottak arról kérdeztük, milyen érzésekkel várja élete első divatbemutatóját, amin fellép ő is?

- Évekkel ezelőtt már hallottam erről a csodálatos rendezvényről, mindig is el szerettem volna jönni, de eddig még sajnos nem jött össze. Az idén azonban, köszönhetően Dórihoz kötődő barátságomnak aktívan is részt fogok venni a műsorban. Lili, a kutyám segítségével végigmegyünk a kifutón, sőt, kívánságomnak megfelelően elegánsabb ruhákat fogok bemutatni. Nagyon várom, nem izgulok, inkább jó értelemben izgatott vagyok.

Mákné Márti - a Zonta Club Szombathely elnöke - nem csak a családi kapcsolat révén egyik fő szervezője a rendezvénynek.

- Az én feladatom kezdetben már az volt, hogy felkeressem a fellépő gyerekeket, intézményeket és koordináljam a részvételüket. Miután az Aranyhíd Oktatási és Nevelési Központtal kapcsolatban álltunk,állunk, így  adott volt, hogy Őket keressük meg először  A hallás-, mozgás-, és látássérültek egyesületei is azonnal csatlakoztak a kezdeményezésünkhöz. Minden évben vannak új fellépőink, tavaly a Rum Kastélyban tanuló gyerekek közül  jöttek el többen. Idén  29 modellünk lép fel.  A ruhák kiválasztásában is aktívan részt tudok vállalni. Czubor Zsuzsa ruhatervező, a Fő téri Dokyard és a Kőszegi utcai Zsebibaba gyermekdivat ruháit mutatják be a modelljeink.

                            

 

Kondor Tamás, a Kondor Band alapítója az egyik fellépő lesz az esten. Lehet tudni, milyen számokat választottatok ez alkalomra, valamint kerekes székes révén nem jutott-e eszedbe a kifutón is megjelenni?

- Igazából több félével is készülünk, mindjárt az elején egy saját, "korhatáros" számmal, a Let's make love-val, de előadunk egy Bon Jovi slágert is, mindezt akusztikusan.  A kifutóra nem vágyom, köszönöm, nekem igazából az való, ami hangos, tehát zenélni. 

 

Számíthatunk meglepetésre az idén is? Tavaly nagy sikere volt, amikor jelbeszéddel is köszöntötted a közönséget – kérdeztük Dóritól.

- Természetesen meglepetésre mint mindig, idén is számíthatnak vendégeink…:)   Szponzorainknak, illetve támogatóinknak külön köszönet, hogy évről évre segítő kezet nyújtanak eme rendezvényhez.

közösség

további frisss

lap tetejére