A 2005-YU55 katalógusjelű kisbolygót 2005. december 28-án fedezték fel. Az aszteroida rendszeresen vissza-visszatér a Föld közelébe. Az idei "randevún" az elmúlt 200 év során a legközelebb "merészkedik" majd hozzá: a 324 600 kilométer a Hold és a Föld közötti távolság 85 százalékát teszi ki. Mindazonáltal a kisbolygó gravitációja nem gyakorol semmiféle hatást a Földre.
A világ legnagyobb rádiótávcsövével, a Puerto Ricó-i Arecibo Obszervatórium teleszkópjával tavaly végzett megfigyelések kimutatták, hogy a kisbolygónak majdnem tökéletes gömbalakja van. Lassan forog, keringési ideje 18 óra. A látható fény tartományában felülete koromfekete.
Földközelsége idején a NASA Deep Space Network rendszerének goldstone-i 70 méteres antennájával, valamint az Arecibo Obszervatórium teleszkópjával végeznek megfigyeléseket. Az aszteroida követését pénteken kezdik Gondstone-ban. Kezdetben két órán át figyelik a kisbolygót, majd 6-a és 10-e között a megfigyelések idejét napi négy órára növelik. Az arecibói teleszkópon november 8-án kezdik a megfigyeléseket, amikor az aszteroida a legkisebb távolságra lesz a Földtől.
A NASA kutatói a rendkívüli közelségnek köszönhetően olyan felbontású felvételeket remélnek készíteni, íly módon rengeteg adatot sikerülhet megtudni a kisbolygó alakjáról, felszínéről, fizikai tulajdonságairól.
A legnagyobb közelítés idején az égitest Magyarország területéről nem figyelhető meg.
Földsúroló kisbolygó megfigyelésére készül a NASA
További híreink
Ragyogó idő után durva lehűlés jön
Ma ragyogó napsütésre számíthatunk kevés fátyolfelhővel. Nem lesz eső. A keleties szél megélénkül.
A bölcsőde több, mint gyermeknevelés: A család, az egészséges életmód, a világ felfedezése a lényeg
Körülbelül ötszázan vettek részt a második szombathelyi Bölcsődei Expón a Kámoni Arborétumban.
Problémák léptek fel a Neuralink első emberkísérleténél
Elkezdett leválni az agyba ültetett csip, így romlott annak működése. Ugyanakkor a páciens így is dicséri az eszközt, mely lehetővé teszi számára, hogy számítógépet használjon teljes bénultsága ellenére. ...
Egészségnap a szombathelyi Family Centerben
Május 11-én, szombaton minden az egészségünk és az egészséges életmód körül forog a szombathelyi Family Centerben.
Erre vártunk: kellemes májusi idő lesz
Kevesebb csapadék, több napsütés.
Üdvözöljük az Olíviákat, Nimródokat és minden kis apróságot!
Anyakönyvi hírek:
A mai a legfontosabb ünnep, mert valamennyiünket anya szült
Mi, férfiak nem bírnánk ezt végigcsinálni, azért is alkotta az Isten a nőt ilyen szorgalmasnak, erősnek és elszántnak - Ungváry Zsolt írása a mandiner.hu-n.
Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét
Miután kiderült, hogy milliomos lett, azonnal felvette a kapcsolatot a lottótársasággal, hogy átvegye a nyereményét – de öt héttel később sem kapott még egy fillért sem.
Használjuk ki a nyárias vasárnapot, mert közeleg a lehűlés
Vasárnap kellemes nyárias időnk lesz 25 fok körüli maximumokkal. A jövő hét közepétől azonban lehűlés várható.
Stílusos terek létrehozása, modern faldekorációs termékekkel
A hagyományos dekorációs lehetőségeken túl, ma már számos egyéb mód is létezik a terek színesítésére, egyedivé tételére. A falak díszítésére kínált termékek köre az elmúlt években nagy változásokon mentek ...
Bejutott a Harvardra az egyik budapesti elit gimnázium tanulója
Lehoczky Tamara, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium és a Milestone Intézet tanulója kiemelkedő mértékű ösztöndíjjal jutott be a Harvard politológia szakára.
Kapaszkodjon meg: ennyiért lehet Budapesten kengurut vagy krokodilfarkat enni
Részletesen megvizsgálták, hogy az egzotikus kategóriába sorolható húsféléket milyen áron és minőségben lehet beszerezni Magyarországon. A prémiumkategóriás termékekkel kapcsolatban a szakértők megnyugtattak: ...