Bohémélet, Hollywood - Ünnepelnek a szimfonikusok

EB • 2012. szeptember 25., kedd •
Továbbra is háromféle bérletet kínál az 50. jubileumát ünneplő Savaria Szimfonikus Zenekar a vájtfülű közönségnek. Erről, a közelgő születésnapról, és a negyedik Hollywood Classicról is beszámolt Mérei Tamás, a zenekar igazgatója az őszi évadnyitót megelőző sajtótájékoztatón.

Húsz előadás három bérletben

Kezdjük rögtön egy fantasztikus hírrel: Vásáry Tamás UNESCO Mozart-érmet kapott. 1991-es alapítása óta magyar ember még nem részesült ilyen elismerésben- jelentette be Mérei Tamás. A zenekar vezetője aztán gyorsan hozzá teszi, hogy folyamatos volt a munka a nyáron is, most mégis új évad jön, új repertoár, programok és az öt évtizedes jubileum, amit meg kell hát ünnepelni.

Dizájnos, két nyelven írt, már az új logóval ellátott programfüzetet kapunk. Még meleg, épp most készültek el az első példányok a nyomdában. Kiváltságosoknak érezhetjük magunkat, hisz először csaphatjuk fel, ez inkább könyvecskére emlékeztető kiadvány, mintsem egy egyszerű műsorismertető.

Aztán nem kell sokat fordítani ahhoz, hogy kiderüljön: pénteken fél nyolckor máris évadnyitó koncert lesz Vásáry Tamás vezényletével, Brahms Hegedűversenyét Kokas Katalin játssza. Felcsendül még  Beethoven 6. szimfóniája is. A Szimfonikus Bérlet egyébként tizenegy előadást tartalmaz és a jubileum jegyében egykori karmesterek tűnnek majd fel, időrendben visszafelé haladva. Február elsején Kocsis Zoltán dirigál például, de Petró János vagy Bogányi Tibor neve is ismerősként csenghet sokak számára.

A négy évvel ezelőtt megújított bérletstruktúrán az idén sem változtatnak- közölte Mérei Tamás. Ez azt jelenti, hogy ismét lesz kamara és operabérlet is. Előbbi október elsején, a zene világnapján, utóbbi december elsején Kodály Zoltán Háry Jánosával indul.  Az operák sorában Puccini Bohémélet című műve kel életre Medveczky Ádám vezényletével, majd április 20-án Kesselyák Gergely Donizetti Szerelmi bálitalját keveri újra. Az idén eggyel kevesebb operaelőadás lesz (olcsóbb lesz a bérlet is), mert a nyári szabadtéri játékokra tartogatjuk az energiáinkat- árulta el az igazgató.

Oh, Hollywood

Negyedszerre ölt csillagos ruhát a Bartók Terem, gurul végig a piros szőnyeg lépcsőin, és ráznak a filmzenék szünetében martinit. Ez Hollywood, mely október 12-én és 13-án ismét megelevenedik Szombathelyen. Az est háziasszonya Szekeres Nóra lesz, Csányi Sándor oldalán. Sztárvendégként pedig Radics Gigi érkezik, Beyoncét és Whitney Houstont énekel majd.

Öt évtized egy kötetben

Mérei Tamás elmondta, szeretnék méltó módon megünnepelni a zenekar fennállásának 50. születésnapját. December óta négyen dolgoznak azon, hogy összeálljon egy tudományos igényű, de bárki számára könnyen olvasható kötet a fennmaradt temérdek dokumentumból. Az elegáns, alkalomhoz méltó könyvet az ünnepi gálaesten, november 15-én mutatják be. Nem titok: Mérei Tamás csellózni is fog.

közösség

további frisss

lap tetejére