Világbajnokság előtt: Pars Krisztián újra 82 méter felett szeretne dobni

SzR • 2015. július 12., vasárnap •
Az V. Gyulai Memorial atlétikai versenyen a lengyel Pavel Faydek letaszította olimpiai bajnokunkat a trónról, a négy eddigi székesfehérvári siker után ugyanis nem jött össze az ötödik győzelem.
Világbajnokság előtt: Pars Krisztián újra 82 méter felett szeretne dobni

Alig másfél hónap, és már itt is van a pekingi világbajnokság. Ebből három hetet a közvetlen felkészülésre szánok, előtte még Szombathelyen, Tapolcán vagy Lengyelországban még egy versenyen dobókörbe állok, aztán az augusztus 8-i országos bajnokság következik, megint Székesfehérvárott – válaszolta a frisss.hu kérdésére Pars Krisztián. 

Úgy gondolom, hogy a következő három hét nagyon fontos lesz a számomra, hiszen az a legfontosabb, hogy sérülésmentesen legyek túl az edzéseken és a felkészülésen. Nagyon oda kell figyelnem a technikai és az erőnléti edzésekre is, hogy olyan állapotba kerüljek, amilyenbe szeretnék lenni majd Pekingben – tette hozzá az olimpiai és kétszeres Európa-bajnok. 

A makacs deréksérülésem után mihamarabb vissza kell térnem a stabil 80 méter feletti eredményekhez. Sokat ki kellett hagynom, de remélem elég lesz a következő 3 hét arra, hogy stabilizáljam a jó formámat. Fájdalmas lesz, de nem adom fel, hiszen végre világbajnok szeretnék lenni – folytatta a frisss.hu kérdéseire a választ a Dobó SE bajnoka. 

79,23 méteres teljesítményem a Gyulai Memoriálon nem rossz, de a nagy meleg bizony rányomta a bélyegét a teljesítményemre. A pekingi világbajnokságon nagyon nagy versenyre számítok a lengyel Faydekkel, de bízom benne, hogy képes leszek a 82 méter feletti eredményre, ami elegendő lehet az aranyéremhez – fűzte hozzá Pars Krisztián.    

 

közösség

további frisss

lap tetejére