Ütős kis tábor

• 2020. június 24., szerda •
A Haladás VSE tenisz szakosztálya idén is megtartja hagyományos nyári táborát. Az első turnusban nagyon sok olyan gyerkőc volt, akik rendszeres résztvevői a szünidei összetartásnak.
Ütős kis tábor

Idén két héten át tart a teniszezők nyári tábora. Az első szekció már túl is van az ötnapos programon. A 27 teniszezőpalánta a Sportligetben gyakorolhatott, szórakozhatott hétfőtől péntekig.

- Nyugodtan fogalmazhatok úgy, hogy a gyerekek alig várják a nyári táborainkat. Szeretik a programjainkat, határozottan jól érzik nálunk magukat. Nem véletlen, hogy legtöbbjük visszatérő vendég. Így pedig érthető, hogy élmény velük dolgozni – adott rövid tájékoztatást Szabó Hajnalka a klub honlapjának. A szakosztályvezető elmondása szerint a gyerekek zöme a Haladás VSE sportolója, ám akadnak olyanok is, akik „csak” iskolai szinten űzik a teniszt. A tábori élmények hatására később akár be is csatlakozhatnak a klub életébe, így toborzó jellege is van a nyári összetartásnak.

A napi program a már jól bevált forgatókönyv alapján épült fel, azaz délelőttönként a tenisz, míg délutánonként inkább a szórakozás játszotta a főszerepet. A 6-13 év közötti gyerekek többek között kincsvadászaton, falmászáson, kiránduláson, számháborún vehettek részt.

- A három edző több csoportban foglalkozott a táborozókkal. A versenyzőknél lényeges volt, hogy szakmailag is fejlődjenek az öt nap alatt. A kezdőknél viszont a sportágunk megszerettetésén volt a fókusz – zárta szavait Szabó Hajnalka, aki azt is hozzátette, hogy a következő turnusban előreláthatólag 18 táborozó lesz, akiknek a zöme 12-14 esztendős utánpótláskorú teniszező lesz.


fotó: haladasvse.hu

közösség

további frisss

lap tetejére