Timur Lenkről, Anjoukról, kivégzett ismerősökről és igaz történetekről is szó esett Kőszegen

Horváth Vilmos • 2023. október 21., szombat •
Negyedik alkalommal rendezte meg a hazai történelmiregény-írók és olvasók találkozóját a Kőszegi Polgári Kaszinó, a Kőszegi Városi Múzeum, Könyvtár és Levéltár a városi könyvtárban. A szépszámú érdeklődő előtt zajló találkozó nagy közönségsikert tartott, jövőre már várhatóan kétnaposra bővül.
Timur Lenkről, Anjoukról, kivégzett ismerősökről és igaz történetekről is szó esett Kőszegen

Hosszú évtizedes pangás után – amikoris alig-alig jelentek meg Magyarországon történelmi témájú regények - a műfaj virágkorát éli. Betérve bármelyik könyvesboltba tapasztalhatjuk, hogy az olvasók rendkívül széles választékból, több tucatnyi szerző műveiből választhatnak. Az pedig külön örömteli, hogy a magyar írók, magyar történelmet feldolgozó regényei viszik a prímet. Ezért sem meglepő, hogy a kőszegi találkozót igencsak szépszámú olvasó tisztelte meg jelenlétével és aktív részvételével. 

Az idei évre a „négy B" jegyében szervezték az eseményt, ugyanis Bauer Barbara, Benkő László, Bíró Szabolcs és Bónizs Róbert írók voltak a meghívott vendégek. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a délután első fele pódiumbeszélgetésekből állt.

Benkő László kezdte a sort, a szombathelyi születésű szerzőt Horváth Vilmos kérdezte. A beszélgetés során többek közt szó esett a történelmi regények hitelességének kérdéséről, a kiadók elvárásairól illetve arról is, hogy mi alapján választ témát egy-egy író. A Győr mellett élő Benkő László a közönséggel megosztotta, hogy a honfoglalástól induló történelmi regénysorozata még meg nem írt fejezeteit, korszakait is meg szeretné írni. Ha ez megvalósul, akkor egy óriási „tablón” az Árpád-ház teljes történetét ismerhetik meg az olvasók. Kitért arra is, hogy néha elkalandozik a magyar középkorból, így születtek meg Timur Lenkről, Kleopátráról szóló művei. Hamarosan pedig az uszkókokról, a horvát szabadságszerető kalózokról szóló regénye kerül a könyvesboltokba.

Csíki István történész, a Polgári Kaszinó elnöke, a rendezvény főszervezője a felvidéki Bíró Szabolccsal már az Anjou-korba repítették el az érdeklődőket. A kiváló csallóközi szerző elmesélte, hogy hogyan talált az Anjoukra, s hogyan fejlődött ő maga is tíznél is több kötetesre tervezett sorozata írása közben. Bíró Szabolcs sokoldalú tevékenységet folytat, gyerekek számára is írt már könvvet, valamint a HaddelHadd zenekarban is szerepet vállal. Kulisszatitkokat isi elmesélt, például, hogy milyen hihetetlen precizitással és igényességgel készül el egy-egy regényének a borítója. Büszkén mutatta meg a közönségnek első történelmi regénye, a „Non nobis Domine”, amely Várai Artúr elképesztő illusztrációival most díszdobozos kiadásban jelent meg.

Szintén Csíki István közreműködésével mesélt írói pályafutásáról, a történelemhez és szeretett, szűkebb pátriájához való viszonyáról Bónizs Róbert. A Borsod és Gömör határán, a Sajó völgyében, Dubicsányban élő szerzőt maga a lakókörnyezete vezette el az íráshoz. A gyermekként bejárt várromok, szurdokok, kolostormaradványok komolyan inspirálták. Elmesélte, hogy a Szent László íja című regényének helyszíneire most már több baráti társaság is gyalogtúrákat szervezett, amire joggal lehet büszke. A nagy országos áttörést Toldi - sorozata hozta meg, ebből nemrég jelent meg a 4. kötet és még kettő várható. Bónizs Róbertnek jó humorérzéke is van, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy regényeihez szereplői fizimiskáját baráti, ismerősi körből kölcsönzi, s ha a történet úgy kívánja, akkor „kegyetlenül” végez is velük.  

Végül, de nem utolsósorban Bauer Barbara írónő lépett a pódiumra, akit Czagány Tünde könyvtáros kérdezett. A budapesti születésű, de Etyeken felnőtt hölgy rendkívül gazdag életutat tudhat a magáénak. 18 évet töltött a Malévnál, mint légiutaskísérő, oktató-tréner légiutaskísérő, biztonsági és minőségbiztosítási megbízott, légiközlekedés védelmi oktató és később krízismenedzser. Közben az írás is élete szerves részévé vált, első regénye „Légikisasszonyok„ címmel jelent meg, amit még három, korábbi munkájához kapcsolódó kötet követett. A „Leggazdagabb árva „című nagysikerű regénye már a történelmi regények műfajába tartozik. A 2017-ben megjelent kötet főhőse Sissi császárné palotahölgye, a műveltségéről és jótékonykodásáról ismert Wenckheim Krisztina grófnő. Bauer Barbara szereti a valós eseményeken alapuló történeteket, ilyenekre alapozva írta meg – meglehetősen igényesen több regényét is.

A pódiumbeszélgetéseket követően az írók közösen is színpadra álltak, s vitattak meg számos, a témához tartozó kérdést egymással és a közönséggel. Az egész estet pedig egy humoros vetélkedő játék zárta. Csíki István zárszavában elmondta, hogy a nagy sikerre való tekintettel, amennyiben az anyagi lehetőségek megengedik, akkor jövőre már kétnapos lesz a történelmiregény-írók találkozója. 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére