Terrortámadás a török belügyminisztériumnál, több ember meghalt

index.hu • 2023. október 01., vasárnap •
Vasárnap reggel két ember terrorcselekményt hajtott végre Ankarában – közölte Törökország belügyminisztere.
Terrortámadás a török belügyminisztériumnál, több ember meghalt

A török TGRT Haber csatorna honlapja azt írta, hogy helyi idő szerint reggel 9.30 körül lövöldözést, valamint egy hangos robbanást lehetett hallani Ankarában a török belügyminisztérium, valamint a török parlament közelében. A közösségi médiában megjelent egy felvétel, amelyen ez hallható is - írja cikkében az index.hu.

A TGRT Haber szerint a helyszíni felvételeken látható a belügyminisztérium épülete előtt egy betört ablakú autó is. 

Ali Yerlikaya török belügyminiszter nem sokkal később azt közölte egy közösségi médiás posztban, hogy terrortámadás történt az épületnél. Állítása szerint

KÉT TERRORISTA PARKOLTA LE AZ AUTÓT AZ ÉPÜLET ELŐTT, AKIK KÖZÜL AZ EGYIK FELROBBANTOTTA MAGÁT, A MÁSIKAT PEDIG „SEMLEGESÍTETTÉK”.

Hogy a semlegesített személy meghalt-e vagy elfogták, azt egyelőre nem tudni a bejelentés alapján. A miniszter hozzátette, hogy az incidensben két rendőr is könnyebb sérüléseket szenvedett, nekik jobbulást kívánt.

A TGRT Haber szerint különleges műveleti egységek, mentősök és tűzoltók is a helyszínen vannak, ez szintén látszik néhány helyszíni videón. 

Továbbá egy fotón az is látható, hogy a belügyminisztérium épületében keletkezett némi kár.

Úgy tudni, hogy a helyszínen találtak egy rakétavetőt is, amelyről azt feltételezik, hogy egy orosz gyártmányú RPO-A Smel lehet. Ebből a fegyverből az oroszok sok darabot szállítottak a polgárháborús Szíriába, és az Aszad-kormányzat katonái mellett juthatott belőlük a Kurd Népvédelmi Egységekhez (YPG) is. Ez utóbbi a törökök halálos ellenségének számít, számos katonai műveletet végrehajtottak ellenük az utóbbi években. 

Irányított robbantásokat hajtanak végre; meghalhatott a másik merénylő is

Az al-Dzsazíra azt írja, hogy mind a parlament, mind a belügyminisztérium épületénél szigorították a biztonsági ellenőrzéseket, de jelen állás szerint a parlament továbbra is összeül helyi idő szerint délután 2-kor. Az ülésen Recep Tayyip Erdogan török elnök megnyitóbeszédet mond.

Arról is beszámoltak, hogy az incidens után is robbantásokat lehetett hallani, de ezek már irányított robbantások voltak: a hatóságiak olyan csomagokat robbantottak fel a műveleti helyszínen, melyeket lehetséges robbanóanyagként azonosítottak.

Mindeközben vannak arra utaló jelek, hogy a másik merénylő is meghalhatott. A közösségi médiában megjelent egy fotó, amelyen egy letakart arcú, de ép holttest látható a helyszínen kezében egy lőfegyverrel , és ezt egyesek a „semlegesített” merénylőként azonosították (akit szerintük a török rendőrök lőhettek le). 

A rendőrök nincsenek életveszélyben, viszont egy harmadik embert megöltek az elkövetők 

Ali Yerlikaya utóbb közölte, hogy a két sérültrendőr nincs életveszélyben. Egy névtelenséget kérő, magas rangú török tisztviselő azonban a Reuters hírügynökséggel azt közölte, hogy az elkövetők egy lopott járművet használtak a merénylethez.

AZ AUTÓT KAYSERI VÁROSÁBAN (ANKARÁTÓL 260 KILOMÉTERRE) LOPTÁK EL, A VEZETŐJÉT PEDIG MEGÖLTÉK.

Ugyanez a török tisztviselő azt is elárulta, hogy a rendőrök egyike a repeszek miatt szenvedett sérülést a robbanás idején.

Mindeközben az X-en (korábbi Twitter) egy videó is megjelent, amelyen állítólag a sérült rendőrök egyike látható.

Az al-Dzsazíra szerint a mostani eset az első terrortámadás volt Ankarában 2016 óta. 2015-ben és 2016-ban a Kurd Munkáspárt (PKK) és az Iszlám Állam hajtott végre hasonló terrorcselekményeket. A legsúlyosabb incidens az összesen 109 halálos áldozatot követelő, 2015 október merénylet volt.

Kép: CAGLA GURDOGAN, forrás: REUTERS

közösség

további frisss

lap tetejére